2008.01.13. Vasárnap

Annak ellenére, hogy ma komoly tervekkel indultam a napnak, sokminden nem valósult meg. Elhatároztam, hogy előszedem az összes otthon fellelhető alkatrészt, ami a BIS belős terét ékesíti. Gondoltam tiszítás után beszerelem őket az autóba, ha már úgy is ácsorog. Hozzákezdtem a lemosásukhoz, de az idő szorított, mert este hatkor beszéltük meg a találkát Nándyval Győrben, az alaktrészek átvétele végett. Az idő múlásával egyre szűkült a beszerelendő alkatrészek listája. Mostam őket alaposan, fél év mellékvágány után volt is rajtuk elég retek. Végül bepakoltam a kocsiba a "bentmaradtakat", de csak fél 5-kor sikerült elindulni otthonról, ami kizárta annak lehetőségét, hogy még ezeket be is szereljem ma a gépbe. Úgyhogy végül az történt, hogy Vincebáéknál kipakoltam a garázsba a hátsó üléstámlát, a motortérfedőt, a csigaventit, az első radiátort meg a hátsó biztonsági öveket, azzal a megjegyzéssel, hogy majd jövő héten beszerelem őket.

Máris indultunk Győrbe, ahol rövid GTA-s intróként követtünk egy narancssárga Polskit a gyárvárosi éjszkában, így eljutottunk Nándyékhoz, aki némi anyagi juttatás fejében átadott egy nagy téglalap alakú tárgyat és több kisebb alkatrészt is. Ezek pénteken kerültek tulajdonába, amikor elhozták őket a Polimpextől.

Ezek után elindultam délnyugatnak, meglátogatni a jó öreg vizsgaidőszakot. :D

Pár kép... :)


Kérdés a hozzáértőkhöz:
- mivel tudnám eltűntetni a piros festéket a fekete tükrőkről? Lágy smirgli?
- A BIS első radiátorában hogy kéne kinéznie a pollenszűrőnek vagy minek? Mert az enyém kaputt (5. kép)
kipakoltam kipakoltam a szőnyeg, illetve ami maradt belőle az előző tulajok helybenjárásával retek...meg valami légfilternek látszó hulladék:O ez mi a tököm akar lenni? ez jött ki az első radiátorból bájos népi  megoldások pótolhatatlan BIS összetevőkre bájos népi  megoldások pótolhatatlan BIS összetevőkre nem csúnya ezt a piros festéket hogy tudnám leszedni? Pár tíz cm2-nyi gyári állapotában megmaradt BIS üléskárpit. Csodás! hátul is:) míg én alkatrészt mostam, Ribizli, a pulikutyám egy ex-birkával beszélgetett:D

Kommentek

Laceeee

Ha a tükörre a festõ kente rá a piros festéket akkor vidd neki vissza, hogy szedje le onnan. amit találtál az autóban kis rongyot, ha ragad egy kicsit akkor az a mézeskendõ volt valamikor. És a kutya jól nyomja :D

KeMa

Azééé vágjátok, hogy a kutya is raszta? :D

Horváth András

Laceeee #11211:
A festõk a feketére lefestett alaktrészeket berakták a hátsó ülés helyére, ahonnan egy hét állás után vettem ki õket, így maradt rajtuk a friss piros festékbõl.:( Nem tom mit tegyek. Az a rongy meg az elsõ radiátorban volt, azért gondoltam,hogy valami pollenszûrõ vagy filter...A kutya mindig jól nyomja! :D

obrotka gyula

Laceeee #11211:
Nem tróger dolog a mézes kendõt ilyen állapotig használni? :) :) :)

Kalaptartó tartó nem pótolhatatlan. Múltkor Vavra Zolinak adtam ajándékba, mert nekem úgysem fog kelleni. :) :) :)

Horváth András

KeMa #11214:
:D

obrotka gyula #11283:
Mi az a mézes kendõ? :O DE tényleg! Ez valami szakszó, vagy viccesség? :O
Igazából a pótolhatatlant az elõzõ tulajok szemszögébõl néztem, mivel közülük valaki fabrikálta azt a csavaros csodát. :) Õk nem is láttak kalaptartót se, inkább bevágtak a helyére egy hungarocell darabot. Én szereztem bele "eredetit". :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!