2008.02.19. Kedd

Alakulgat a kisautó. A motor össze- és beszerelés, valamint újraéledés óta már eltelt majdnem 1000 kilométer, az autó nagyon jól teljesít. Ergo az autó már használható állapotban van egy ideje, a teljes összeszerelés pedig folyamatosan zajlik.

02. 15. Péntek:
Rendelkezésemre állt egy jópofa fűtött garázs, meg szabadidő, úgyhogy vettem 3 liter Castrol Magnatec 15 W40-es motorolajat, majd kis Szervizkönyves kérdezősködés után nekiálltam, és lecseréltem az olajat az autóban. Kiderült, hogy az olajleeresztő-csavar az én BISemben imbuszosra lett cserélve, de sebaj. :) Kitisztítottam az olajszűrőt is, a retek a képen látható, nem tudom, ez mennyire számít vészesnek.
Természetesen most jöttem rá, hogy mennyivel ésszerűbb lett volna lecserélni az olajat, amíg kint volt a moci a kocsiból, mert így kín szenvedés, mármint ami a szűrő le - és felszerelését illeti. :)
Azóta már az új olajjal fut, ezúton is köszi CsuTeenak, KeMának, Pocoknak, Csanaknak a szervizkönyves segítséget. :)

02. 16. Szombat:
Előző nap az olajcsere után leszedtem a hátsó lököst, másnap pedig felragasztottuk a lökös oldalsó tartópatentjait. Tehát fúrás helyett a ragasztás mellett dönöttünk, azóta jól tartanak, majd kiderül, mennyire lesznek hosszú életűek. Miután újra felraktuk a hátsó lököst, sikerült beüzemelni az eddig nem működő tolatólámpát, meg a ködlámpát is. :)

Ugyanaznap végre lemértük, és beszabtuk öcsémmel a Polimpextől vásárolt tetőkárpitot is. Mindenféle ragasztás, csavarozás nélkül raktuk be, jól támasztja magát. Mikor már bent volt, gondolkoztunk, hogy gyárilag valószínűleg nem így fest a tetőkárpit, de ez most a legkisebb gondom. Két okból is: ha már más gondom nem lesz a kocsival, a tetőkárpit cserélve lesz valami egyedibb darabra. Másik: 2005 júniusa óta nem volt tetőkárpit az autómban, mennyei érzés volt a beszerelés után startolni! Mintha új autóm lenne. :)

Végre bent van a jobb oldali ajtókárpit is, köszi Thonynak. Igaz, a sima fekete műbőr változat, de kifogástalan állapotú, a csavarok is tartanak az ajtóban. Sajnos a gyári ajtókárpitok olyan állapotban vannak, hogy átléptek az emlék státuszba.:(

Kis logikai ellentmondás van a fentiekben: minden rendben halad!
Eme furcsa helyzet orvoslására öcsém nekifogott a bal oldali ajtózár kicseréléséhez. A gyári zárszerkezeten olyan kopott volt a záró rész, hogy nagyon erősen kellett az ajtót befele nyomni, hogy le lehessen zárni kulccsal, valamint magától kinyílt zárás nélkül. A most beszerelt zár egy bontott példány, amíg nem volt az autóban, tökéletesen működött. Beszerelés után is működik: ha nincs rajta a külső- és a belső zárt összekötő fehér műanyag alkatrész. Ha az rajta van, nem lehet bezárni az autót. Úgy tűnik, mintha hosszú lenne az a műanyag! :O Tehát most rossz zárból lett még rosszabb, mert ezt csak belülről lehet zárni, így mindig a jobb oldalon kell kiszállnom. :) Ettől eltekintve jobban csukódik az ajtó, mint a másikkal.

Emellett az ajtók még mindig nagyon csálék, nem tudom kivel állíttassam be. Ugyanígy a bal első lámpa is nagyon csálé szegény, egész pontosan átlósan ferde, amin nem tudok hogyan segíteni.:(

És hogy hepiend legyen a történet végén: VadMacs üzent, hogy van egy felesleges jobb hátsó BIS lámpabúrája számomra. Legközelebbi kanizsai látogatásom során le is boltolom vele. :)

Ja! Normális, csini, avatarnak tehető képek meg annál az egyszerű oknál fogva nincsenek, hogy hideg van. Kinek van kedve ilyen időben autót mosni.:(
a placc és az olajfoltok a hátsó spoiler még mindig a Holdon:( ez volt az olajszűrőben egy ideig jó lesz két és fél év után gyárilag nem auon a bal oldali sínen fut? egy ideig jó lesz.:) jobban tetszik, mint a hungarocell majdnem lőtem egy jó képet:)

Kommentek

CsuTee

Úgy tisztitottad ki a szûrõdet ,hogy nem vetted le a hátfalat? Akkor minden elismerésem :) A tárcsában is kitakarítottad a trutymót????
Az a tetõ kárpit tetszik :)

Horváth András

CsuTee #14449:
Hát igen... sikerült a mûvelet, de mérges voltam magamra, hogy nem egy hónappal ezelõtt jutott eszembe. :) A tárcsa az a szûrõ mögötti rész? Ott is tisztogattam, amihez hozzáfértem...Volt ott is valami szmötyi. :)

Ha tetszik, vegyél a Polimpex Lacinál! :D Amúgy kicsit snassz, de ez jutott egyelõre. :) Késõbbiekben valami fekete-piros-fehér kombinációjú kárpitot tervezek, mármint a színek közül kettõt. Gondolkodom a pepitában is. :D

Pocok

Köszi a megemlítést :D
Szerintem az a lökös nem lesz hosszú életû,mert rezonál mint ááálllat :D Ne legyen igazam!Jobb lenne in kább patenttal,azzal tartósabb.Persze ha nem jön ki a likból :D

Horváth András

Pocok #14455:
Hát ne is legyen! :D
Sebaj, egy próbát megér. Nagyon erõs a ragasztó, de ha mégis leesik, akkor jön a likfúrás... Azt meg azért nem akartuk most, mert nincs festék, amivel lekezeljük. Nemsokára lesz festékpisztoly. Ha lyukakat kell fúrni, legalább igényesssssen meg le lehet majd fújni utána a lyukak környékét. :)

KeMa

Bázz, a ragasztó bírni fogja, de mi van, ha a festék nem? És leválik a kasztnitól? :S

Horváth András

KeMa #14457:
Akkor még inkább jön a festékpisztoly! :)

nyuszy

KeMa #14457:
Bezony, jó eséllyel leszed majd egy tenyérnyi festéket..

Horváth András

nyuszy #14465:
Hm, hát erre most nem tudok mit mondani. :) Leszedni nem fogom õket, majd kiderül meddig bírják... Legrosszabb esetben marad a festés. :)

KeMa

Horváth András #14500: Egy hónap. Körülbelül. a földúton is szoktál járni, akkor fél hónap...

Horváth András

KeMa #14503:
Totólottó? :D
Egyébként mindenképp jelzem úgyis, hogy mi a kísérlet eredménye! :)

VadMacs

Azt hittem elviszed akkor amikor itt voltál kanizsán... ;)

Horváth András

VadMacs #14515:
Hát amikor én utoljára Kanizsán voltam, akkor te az ország másik felében voltál. :) Olyan jó komák meg még nem vagyunk, hogy csak úgy bejárkáljak a garázsodba a tudtod nélkül. :D Leghamarabb jövõ hét végén megyek Kanizsára, de lehet csak azutáni hétvégén. Akkor megkereslek, és elõre is köszi a cuccot. :D

VadMacs

Horváth András #14518:
mellesleg nem a garázsban volt: hazavittem, és meghagytam a szülõknek hogy ha egy ilyen nevû ember jeletkezik a hétvégén, akkor ezt neki kell átadni (de írtam is hogy telefon, stb). ;)

Horváth András

VadMacs #14522:
Á, értem! :) A telefont is felírtam, de nem gondoltam, hogy még a szülõket is bevontad. :) Azért mindenképp jobb lenne személyesen találkozni, nem? Megmustrálnám már élõben a fehér autódat! ;)

Horváth András

Horváth András #14523:
Vagy azt a számot inkább töröljem, mert úgyis a szüleidé? :)

VadMacs

Horváth András #14523:
az csak egy egyszerû fehér BIS, nincs rajta semmi különleges. :)

Horváth András #14524:
sajátom valószínûleg... :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!