Szenvedélyesen romantikus hétvégén vagyunk túl...

Optimistán a pozitív dolgokkal kezdem. Sikerült beindítani a múltkor szervált pótmotort, és... Ja! Nincs és, ennyi a pozitívum, aztán jött a szar habbal.

Szedett-vedett csavarokkal rögzítettük a lendkereket, ráadásul azokkal is rosszul, csak mi ezt nem tudtuk... menetrendszerűen le is szakadt a lendkerék, a hat csavar bele is tört a főtengelycsapágyba, meg az a réz vacak is letört a főtengely végéről. Nem volt olcsó tanulság, de most már ezt is tudjuk. Még jó, hogy a váltóharang rajta volt a mocin az önindító miatt, különben a mentőautó vitt volna ela ela ela e-e-e.

Ennek ellenére örültem, hogy beindult a moci, nem is kellett sokat bíztatni, legalább. A mexet, önindítót, légszűrőt az autóban lévő mociról raktam át, a pótkarbi is szépen muszikált.

A következő szórakozási lehetőség a mex visszaszerelése, pontosabban a hézag belövése volt a bent lévő mocin. Első egy órás próbálkozás után rájött Gábor, hogy fordítva kötöttem az AC-ra a benzincsöveket (50% volt az esély arra, hogy elkúrjam, gratuláció és vállveregetés, köszönök mindent!). A benzincsövek bíztató megcserélése után következett még pár óra vacakolás, miután kiderült, hogy a mexházban az egyik kábel megtört, amit Gábor megjavított, mostmár végképp nem hasonlít a gyári formájára a mexház, de legalább működik. Mindez után sikerült beállítani nagyjából a hézagot, hézagoló nélkül csak úgy érzésre, jó kockás is lett a közlekedés, még rá kell néznem... Kéne egy hézagolót szerezni.

Ezután jobb ötletem nem is támadhatott volna, mint kistesómmal elmenni vezetni tanulni, nem mintha az egyes fokozatot az autóban a szentlélek tartotta volna... Nem sokkal ez után el is eresztette, úgyhogy az egyesem meg a rükvercem is ott maradt a bányató melletti bekötőúton. Majd visszamegyek érte jövő karácsonykor.

A félelem és reszketés folytatódott! Az elvesztéssel egy időben a víz is forrni kezdett, sőt spriccelt az alsó csőből. Gyorsan megállapítottam, hogy nem kapcsol a venti és eszembe jutottak a régi szép emlékek, máris a legrosszabbra számítottam. Legyenálldottaneve Csanak mesterrel beszéltem, így el tudtam indulni a megfejtés felé, kiderült, hogy a mágnesszelep nem kapcsolja a ventit. Tovább nem is jutottam, így fogtam, és onnan bevezettem egy kábelt az utastérbe, amit ha testelek, akkor indul a venti.

Levezetésképp még viccből leesett a jobb ablak az ajtóba, azt már rutinból raktam vissza a helyére. Summarum: Az autó nem jó, de használható.

Ezzel a technológiával el is jutottam Csanakhoz, aki egy mozdulattal (hogy máshogy) megállapította, hogy a bent lévő skodás hőgomba adta be a törcsit. Megoldás már legalább ismert, jövő héten kéne szereznem egy újat...

Szépen megköszöntem a segítséget, és az ismertetett feltételek mellett ma dicsőségesen megérkeztem Szombathelyre. A venti tökéletesen tartja a 80-85 fokot kis utastérmelegítéssel rásegítve, a kábel vége az elefántfülablak zárja alatt testelődik. Hadd dícsérjem meg a kisautót ezúton, ha már a gazdáját nem is. Szívem szerint már nagyon leraknám szegény párát pihenni valahova, mert hallom, hogy kiabál az életéért, de még ezt a kört muszáj volt megtenni vele.

Közben várom a múlt héten megrendelt motorrendberakáshoz és laprugófelújításhoz szükséges cuccokat a Motopoltól, meg az egyes fogaskereket maszekba, oszt annyi.

Ja, ma végig velem utazott lelkes mitfárerem Dorka személyében, aki ha úgy hozta a sors, behúzta a kéziféket is, nagy segítséget téve ezzel a nehézségek közepette!

"Kéne sok pénz, meg egy ezres."