2010.02.20. Szombat ÜPPDÉÉÉT

Mivel már a nevem sem látszik az aktív felhasználók listáján, illő lenne írni pár sortot.

Először is folyóév január 9-e jubileumi ünnepnap formájában valósult meg, mivel aznap volt 5 éve, hogy közös pályafutásunk megkezdődött a kisautóval. Ez már akkora szám, hogy meglátszik. :)

Másik fontos dátum persze január 26. :) Sikerült idén is részt vennem az ünnepségen. Jó volt a kajálós hely, jó volt a társaság, fotózkodtunk parkolóban, leesett a jobb ablakom, így tartottam egy laza szerelést a mínuszok közt. :) A fagyhalál elől elég gyorsan elmenekültek a népek, így útra keltem én is Szombathely felé.

A téli hónapokban voltak hidegindítás gondjaim, valószínűleg a szívató hiánya miatt. Ehhez jöttek még az új év körüli mínusz nagyon sok hőmérsékletek, plusz a gyújtásállítás vacakolásaim (VadMacsnak és Csanaknak köszönöm az útbaigazítást!), amiknek szegény akksim látta a kárát. Sikerült szereznem akksitöltőt, azóta megint tökéletesen üzemel, és már az idő is kellemesebb kicsit, így egyre gyújt a kocsi. (Igaz, negyed egykor neki kell állnom... ;) : o) :) ).

Egy hónapja kezdte az autó, hogy 50-70 körüli állandó sebességnél kockásan gurul, elég idegesítő jelenség. Csanak megállapította, hogy a karbit meg kéne újítani cseppet, mert elég megvacakodott. (Meg mondjuk kondit és megszakítót is kéne cserélni, amiatt is szaggathat.) Hiába, eddig talán a karbi az egyetlen alkatrész, amihez még nem kellett hozzányúlni 5 év alatt.Tömítések, úszó, fúvókák... Meg kéne keresnem VadMacs karbis spanját. :) A karbi bajának tudom be a 6,8 literes fogyasztást is... Mostanában ennyi.:(

Néhány újság is érkezett az autóhoz!

Régi vágyam teljesült be Dömi jóvoltából egy hézagmérő szett formájában, nagyon köszönöm! Azóta még egyszer sem használtam, de ami késik, az nem látja a fától az aranyat lel!

Január közepén kezdtem el nézelődni a gumis oldalakon, amikor rájöttem, hogy a 155/65 R13-as gumikat jobb helyeken szebb árakon osztogatják, mint a 135/70 R13-asokat. Hol máshol támadnám meg a Matadort, ha nem a saját hazájában? (Utóbb kiderült, hogy a Matadornál az MP+szám egyfajta "Evo"-t jelöl, a legújabb az MP16-os, aztot vettem.)
Szombathelyi bontóban egész olcsón lehet kapni Uno lemezfelniket, szerintem azokon fognak feszíteni nemsokára...

OGY barátocskánk jóvoltából (belinkölte a vaterát) szert tettem egy pár gyári első lengéscsillapítóra occsójé'. Pénteken érkeztek Szombathelyre, csak elkerültük egymást missza' posztmánnal, majd hétfőn kiváltom a csomagot.

És végül kiderült, hogy BIS-szel akár egy 70x170 cm kiterjedésű préseltfa-táblán megvalósult művészi festményt is lehet szállítani. Előnye, hogy van mire támaszkodni, hátránya, hogy a sebességek nem állnak különösebben kézre. :) :) :)

A viszon'látás!

Üppdét!

Sikerült a szép időt kihasználni és végre lemosni a téli mocskot a kisautóról (és a lökösnek nekibszni a garázsajtót).

Nameg e'mentem a póstárra, kaptam szép csomagot!

Tegnap kicsit szopkolódott a vízhűtés, valószínűleg egybubis vagy ötbubis volt. Asszem már megszűnt... :)
A' új gummik Nagyon aranyos gumiscég diszkrét csomagolásban küldte az árut, hogy eleve koszosan kapjam meg őket:) Namégegyetaztánmáelég Érdeklődés ügyi minisztérium Pózolj ablakszerelés közben! Szép sor!:) Nem gyári csomagolásban jöttek, de szépek Tényleg (K)rosno Végre megint tiszta! Ribizli is örül neki szemmelláthatóan Rohadt magas lesz az új gumikhoz

Kommentek

Dömi

Azémá mennyit segitettem ablakszerelésben :)

Horváth András

Dömi #41697:
Oh, meg se köszöntem! :) :) :)
A képen a te segítõ kezed van? :)

raver

Örültem hogy találkoztunk újból,jó volt látni :) Nem is volt hideg ... annyira :D :D .
Jah igen, a "BIS iránt érdeklõdõ lány"kedves barátnõm annyit üzen hogy a közös fényképezésnek nem az a lényege hogy messze állunk egymástól :D

Dömi

Horváth András #41698:
nem, az nem az én kezem :)
én csak megfogtam és felhúztam a picsába az egészet :)

Plósz Gyula

mennyi volt darabja a guminak,mert én is ilyet fogok venni?
csoki

Horváth András

Dömi #41705:
Nyugodj meg, tisztán emlékszem az esetre. :) Ha nem a te kezed, akkor le is töröltem a képet csába. :)

raver #41700:
Vége: És errõl fényképes bizonyíték is van. :D

Plósz Gyula #41706:
26 Ájróu volt darabja. De mivel szlovák gyártmány, itt biztos olcsóbban kapod, mint Magyarországon. Interneten rendeltem, valszeg amiatt még olcsóbb volt. Tõled mondjuk nincs is annyira messze a határ... ha ilyenben gondolkodol... :)

Egér

Gratula a szerzeményekhez. Egész jó mintája van a gumiknak és a tapadásuk biztos jó :)
Azért nem feltétlenül ismernélek meg ezzel a kinézettel, ha szembe jönnél az utcán :D

Buszos Petya

Gratula a papucsokhoz!

Aztat meg-e tudnád-e érdeklõdni, hogy ugyanennek mennyi lenne darabja 165/65 R14-es méretben. Ha igen, akkor elõre is köszi!
Az a séró az nagyon büntet. :D :D :D

Horváth András

Buszos Petya #41717:
Matador Stella 165/65 R14 - 28.56 EUR.
Ehun a sor a többirõl. Sajnos emberi nyelven nem üzemel az oldal... Hirtelen azt sem tudom, külföldre szállítanak-e, de megnézem, ha érdekel.
http://extrapneu.sk/advanced_search_result.php?pto=9999999&pfrom=0&inc_subcat=1&search_in_description=1&keywords=165%20AND%2065%20AND%20R14%20AND%20Osobne%20AND%20LETO&page=1&sort=3a
(Valamiért beteszi a 165/70-eseket is a sorba...)

Egér #41714:
Buszos Petya #41717:
Látom irigyelitek, hogy nekem még van miból sérót csinálni!?!?> ;) :) ;) > ;) :D :) > ;) : o)

Buszos Petya

Horváth András #41737: 1.) Na ez zsír, dánkessõn! Ha Komárom közelében van valami lerakatuk, akkor lehet, hogy simán megérné nekem elzúzni oda négy gumiért, mert még a benzinköltséggel együtt is jobban járok. Mintha itt megrendelem a startguiról. Ha a náluk vásárolt gumit ingyen szerelik, akkor meg pláne. Köszi a tippet!
2.) Nekem ugyanannyi szrõ van a fejemen most is, mint 18 éves koromban, csak egy részét átcsoportosítottam a fejtetõrõl a pofámra, teccikérteni? ;) :D :D

obrotka gyula

Buszos Petya #41740:
10.396 ft/ db házhoz szállítva. Az annyira nem vészes.

Ma megnéztem a garázsban és szerencsére elsõ gátló van sok a garázsban. Ellenkezõ esetben a fejem ver(t)em (volna) a falba. :) :)

Egér

Horváth András #41737:
Lohadjá meg :D :D :D

Horváth András

Buszos Petya #41740:
Nem találtam az oldalon semmi leírást, hogy külföldre szállítanak-e, de belföldre 4.95 EUR-ért tolták a' anyagot (mennyiségtõl függetlenül), ami nagyon aranyos összeg. :)
Ez valami kimondottan neten küldözgetõs kassai cég. Oda rendelik a gumikat, ott feladják, azt' helo. Nem hiszem, hogy lenne nekik lerakatuk bárhol máshol...
Ha még mindig érdekel, írj nekik (mondjuk) egy szép angol levelet... info@extrapneu.sk
Aztán nem biztos, hogy esély van rá, hogy megértik, mert köszönni nem bírtak egyszer sem, pedig váltottunk pár emailt. :) :) :)
2/ Valld be, hogy nem csak a pofárda teleportáltad a szõrtöt te hamis.> ;) :) :D

obrotka gyula #41743:
2/ Csókollak! :)
Egyébként is rondák, mert valami fehér festékköd van az egyik oldalukon. :)

Egér #41747:
Hagytam volna ki??? :D :D :D

Egér

Horváth András #41756:
Semmi esetre sem :D

Buszos Petya

obrotka gyula #41743: Mondjuk inkább a Fulda EcoControl-ra hajlunk, az jóféle cucc, és árban még jobb is talán, mint a Matador.

Horváth András #41756: 1.) Értem, köszi az infót! (A vendégem vagy egy kofolára.) Ha az ott vásárolt pacskert fel is szerelik ingyé' (mint nálunk egy-két gumisnál), akkor simán megérte volna Komárno, vagy Dunajska Stredá city környékére elautózni, de így már nincs olyan szignifikáns különbség.
2.) Na jó, lebuktam. Beismerem, hogy ami a pofámon van, az nem is szakáll, hanem nullás géppel meg lett kopasztva egy nyúlszõr kormányvédõ, és a szálak hüvelyváladékkal vannak az arcomra ragasztva. De ne áruld el senkinek! :D :D :D

KG

Csinyos gumik, csillogós autó, vágykeltõ Ribizli. :D :D :D :D :D :D

Soma22

Buszos Petya #41790:
/2:
még ha hüvelyváladék lenne.... :D

Plósz Gyula

Soma22 #41821:
: o) : o) : o) : o)

Horváth András

KG #41796:
Tudtam, hogy rád számíthatok! :D :D :D

Soma22 #41821:
Á, látom neked is vannak tapasztalataid ebben a nehéz életben. :) :) :)

Buszos Petya

Soma22 #41821: Na de várjá', azt még el se árultam hogy milyen állaté... :) :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!