2010.05.22. Szombat

Május elején megnézettem a felniket, egyiket kellett kalapálni. Egyik sem hibátlan sajnos, vannak rajtuk kisebb peremegyenletlenségek, de remélem nem lesz emiatt gond. Elvittem a felniket a homokfúvós Józsihoz Egerszegre, két nap múlva már mehettem is értük. A mosolyom nem volt őszinte, mert a két fém illesztésénél a hajlatban nem sikerült szépre a szinter. A magyarázó szöveg az volt, hogy ez a Lada felni átka, kívülről hegesztették. "Majd kihúzod sziloplaszttal körbe, azt' kész, ez ilyen". Kifizettem, elhoztam őket, de csavarta az agyam, rákérdeztem pár embernél, és kiderült, hogy a felni tényleg nem a legjobb alap, de meg lehet csinálni szépen azt is. A hajlatnál a legcsúnyább, de más részeken is vannak szemet szúró hibák, mint piros-rózsaszín foltok, cseppek, meg felületi hibák, amik a felni fehérsége miatt nagyon szemet szúróak voltak. Főleg a 16 rugó kiköhögése után...
Négyszer hívtam a szinteres embert, nem vette, meg is untam, már azon gondolkodtam, hogy hol vegyek fehér festéket meg ecsetet, azt megoldom otthon.

Ma Kanizsa felé félúton megálltunk szeszt venni az autóba, utána még egy utolsó próbálkozásképp megpróbáltam hívni az embert, ha már amúgy is Zegen vagyunk, meglepődésemre fel is vette. 10 perc múlva találkoztunk is az üzeménél, szemügyre vettük a hibákat, otthagytam a felniket, azt mondta, nekiugranak még egyszer, megpróbálnak kihozni belőle valami jobbat - garanciálisan. Nem akarom elkiabálni, mert minden a második eredménytől függ, de átlagon felüli volt ez a korrektség a szinteres embertől!

Közben felkerült a motorra a tartalék karbim a 110-es fúvókákkal, ami az első tiszta E85-ös próbaúton nem muzsikált szépen, szorul rajta a gázkar. Visszaraktam a régi karbit, egyes torokhoz 110-es fuvit raktam, ketteshez 115-öst. Ma volt az első tiszta E85-ös próbaút, szépen megy vele, ereje is van. Majd a továbbiakban kiderül, hogy mennyire lesz ez így rendben.

Tegnap vettem Unixéknál léges Polskiba való kondit, VadMacs azt állította, hogy át tudja nekem alakítani úgy, hogy a BIS mexházra erősíthető legyen. A léges és a BIS kondija értékileg egyforma, csak kialakításban különbözik, most már ezt is tudom. :)

Már nagyon régóta figyelgettem a főútról a Körmend utáni kamionpihenő-csárda mellett álló sötét színű, régi és nagy autót... Múltkor lementem megnézni, csak akkor nem volt nálam gép, most bepótoltam a fényképezést. A képek magukért beszélnek, csodás autó, még ilyen állapotban is tekintélyt parancsoló, el lehet veszni a gyönyörű apró részletekben!
http://www.angelfire.com/ar/djaguarHomeDirectory/JAGUAR%20MK-10.html

Kb. egy hónapja KG barátunktól vásároltam elektromos indexrelét, mert a gyári már nagyon halódott. Beszereltem, azóta végre van egy tökéletesen működő alkatrész az autómon. :)

Na, most ennyi, majd ápdételek a Norbival.
Jaguar MK10 Jaguar MK10 Jaguar MK10 Jaguar MK10 Jaguar MK10 Jaguar MK10 Olasz matrincák? Ez valamivel jobb állapotú

Kommentek

obrotka gyula

16 ropi egészen jó ár a homok/ szinterért. Ha csak rá fogja újra tolni a port, akkor nem lesz olyan csocsiragyi a végeredmény. Illesztések alól valóban szoktak amúgy csúnyaságok elõjönni, érdemes elõtte lánggal megkergetni azokat a részeket.

Plósz Gyula

képek a felnirõl?

Lajoska

Gratula brada, szép autó!
Azért a Polskit is megtartod?

Buszos Petya

Csatlakozom az elõttem szólókhoz: fottttót a felnirõl! :D Kondiügyben meg még a Lada kondi is jó lehet, ugyanakkora a kapacitása, mint a fityóénak.

A Jag az meg nagyon zsír. Ilyen kinézettel meg még menõbb is, mint gyárival. A tualjdoni viszonyairól mit tudni?

Horváth András

obrotka gyula #44667:
Az árral tényleg nincs baj, csak legyen végre tökéletes állapotú része az autómnak. Pedig már majdnem elkezdtem taknyolni ecsettek a hibákat...
Ha minden igaz, csak felcsiszolva lesz a felület az újabb szinter elõtt, de lehet, hogy a végén lehomokolja még egyszer. Nem tudom, mennyire lesz ragyi, a lényeg, hogy felületi hiba ne legyen rajta, és ne álljon meg a hibákban a mocsok.

Plósz Gyula #44668:
Itten vannak az elsõ állapotról néhány képek: http://picasaweb.google.hu/rasztandras/LadaFelni#

Lajoska #44669:
Köszi Lala! Ja! A hátsó ülésen fog lakni a Polski ezután.
Úgy vagyok vele, hogy már azzal is kiegyeznék, ha az én udvaromon rohadna ez a vas, még ha semmit se tudnék vele kezdeni. Persze ahhoz kéne egy udvar. :)

Buszos Petya #44672:
Majd lesz az újabb verzióról is, remélem a jövõ héten.
Piros felni, whitewall gumi, polír dísztárcsa és már mehetne is a verda. :D Szerintem kiadná! :)
Tulajdoni viszonyról nem tudok semmit, de rendszám alapján lehet, hogy nincs is magyar papírja. A csárdába meg nem mentem be kérdezõsködni... Majd legközelebb. :)

Majd holnap aptédelek, mert egyelõre szopóka van a kocsival. Gyújtáselosztó, karbi, etanol: ezek a gebasz címszavai. Holnap VadMacs kilegózza, hogy melyik lehet valóban a bajos.

VadMacs

Horváth András #44675:
4.: idáig még egyszer sem szivatott be engem a géped, most megtette. Ez a hála azért, hogy önzetlenül segítek... :D

Horváth András

VadMacs #44680:
Mint kiderült, nem is a gépem okozta a gebaszt, hanem a gazdája. :D Szorri, még egyszer! ;) :)

VadMacs

Horváth András #44706:
nem baj, jó buli volt, legalább nem itthon unatkoztam... :)
Majd lökd a rizsát hogy mizu a szeszkazánnal. :D

CsuTee

Annyira nehéz átalakítani a kondit hogy csuda. Veszel egy ondit levágod a végét és hozzákötözöd a pozitív kábelhoz ami megy a mexre. Ennyi :D
nahh kíváncsi vagyok a szesz eredményeire. Nekem muszáj volt egy kis benzint rakni hozzá így a hideg idõkben de így egybõl 10 le-vel erõsebb lett .Most vissza állok megint a tiszta E85-re mert újból jó idõ van :)

raver

CsuTee #44726:
de miaz az "ondi"??? :O :D

Lajoska

raver #44804:
Álmosi, Elõdi, Ondi, Kondi... tudod, a hét vezéri.

raver

Lajoska #44809:
Köszönöm :D régen jártam már iskolában, el felejtettem :D

Buszos Petya

Lajoska #44809: Neeem, az a hét vezér plázacyca kiadásából a "Hétcsy vezcsibõl az egyik..."
Egyébként meg birtokos esetben sorolni a királyság: Álmosom, Elõdöm, Ondóm, Kondom... :D :D :D

Lajoska

Buszos Petya #44955:
Ezt így még nem hallottam, de elmentettem.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!