Fiat 126 BIS

Ottó aka Otto von BISmarck aka Vörös Cápa aka Vas

Ha minden igaz, 1987 év végi, vagy 1988 év elejei gyári vízhűtéses, 703 cm3 -es FIAT 126 BIS.
Úgy kezdődött, hogy én nem is akartam Kispolskit, sőt egyáltalán nem is tudtam róla többet, mint hogy kicsi, meg általában piros....
Aztán 2005. január 9-én hívott egy ismerős, hogy eladó a Polskijuk. "De ez nem csak úgy Polski, mert ez olasz gyártmány. Ha nem kell, megy a bontóba." Mivel jól hangzott, hogy ropogós 6000 szlovák koronáért (akkoriban 36 ezer forint) lehet egy autóm, még aznap elmentünk Dunaszerdahelyre és megvettük a csodát.
Azóta kiderült, hogy nem is olasz ( :) ), átesett egy teljes motorfelújításon, kasztnizáson, új fényezést, új felniket és gumikat is kapott.

(Az autó előző két gazdája, és a hozzá nem értő szerelőgárda megtette hatását: megvételkor alig akadt működő alkatrész az autón.

Fél évi használat után, 2005 augusztusának végén felforrt a motor, a hengerfej megadta magát. Emellett még egy halom más baja derült ki a motornak, így másfél éves kényszerszünet és alkatrészvadászat következett.
2006. december 23-án megtörtént az ünnepélyes újraátadás, majd újabb fél évi Sárosfa-Szombathely közti élményautózás/taxizás következett (sajnos az autót nem erre találták ki a lengyel testvérek, de meglepően jól veszi az akadályokat), majd eljött az ideje, hogy rendbe tegyük a kasztnit is.
2007. júliusától decemberéig lakatosnál volt: teljes lakatolás történt, valamint az összes feleslegesnek nyilvánított külső műanyag lekerült az autóról (oldalsó műanyaglécek, szélvédő alatti "díszbeömlő", típusjelvények, oldalsó indexek, antenna).
 

2008. január elején készült el az új fényezés, vidámabb piros színt kapott, mint a gyári volt, hozzá pedig fehér tetőt, és fehér dísztárcsákat.)
Az első képem a kisautóról 2005 márciusában 2005 nyarán 2008 tavaszán BIS

Legfrissebb bejegyzések az autóról

2011.10.18. Kedd

Múlt hét pénteken begurult Szombathelyre a sültalma piros Samurai két szamurájjal, akik lesuhintották a szerencsétlenül járt autóm orrát. A tragikusnak tűnő történet egyébként jó hangulatban telt, sokat segített nekem a négy szakértő kéz. Már a korábbi hetekben nekiálltam szétszedni az autót, mivel elhatároztam, hogy a rossz idő beálltáig eltüntetem szegénykémet erről a világról. Igaz kivonva még mindig nincs a forgalomból, de azt is intézem... A bontásnál hátulról előre haladtam. Először a motort és váltót szedtem ki, majd a beltér maradékait, a kábelkötegeket, aztán jutottam el az elejéhez, ahol sem a kormánymű, sem a pedálsor, sem a laprugó nem akart kijönni... Ekkor érkeztek a szamurájok a házba, és szakértő kezekkel és komolyabb szerszámokkal elintézték helyettem a piszkos munkát. Pár óra leforgása alatt tulajdonképpen a tűzfalig eltűnt az autó. A bódén csupán a hátsó futómű maradt, amit még le kéne szerelni, de a könnyebb mozgatás végett egyelőre marad. Ami hátra van: forgalomból kivonás, és bódé szétdarabolása. Nagy hálámat fejezem ki Bécinek és Tominak a segítségért, és a kellemes társaságért! :)
Horváth András @ . 6 fotó . 6 komment

2010.08.28. Szombat

Annyi a változás, hogy a tulaj azt mondta, hogy tüntessem el az autót a raktárból, ahol eddig állt, mert átalakítások lesznek.

Mivel két hónap alatt semmit nem tettem azért, hogy jobb helyet találjak neki, sőt járóképes sem lett magától, most össze kell magam kapnom.

Megnéztem a kuplungot, ami az ütközés óta "be van esve", de segíteni nem tudtam rajta. A bovden laza, nem tudom pontosan mi lehet a baja, még sosem nyúltam a bovdenhez. A pedáloknál kéne valami tartó-támasztónak lenni, vagy maga a bovden tartja a kuplungpedált magasan? Megnyúlhatott a bovden? A pedáltartó lemez (tűzfal) nem sérült, csak a felette lévő lemez nyomódott be. Beljebb csavartam a váltón lévő karnál a csavart, de így sem feszült meg. Ha meghúzom, akkor "feljön" a helyére a pedál - a pedálnál sincs elszakadva.

Sajnos a raktáron kívül más helyet nem találok az autónak Szombathelyen, most épp azon vagyok, hogy utánfutót bérelek és elviszem haza az autót Sárosfára, igaz ott is csak az udvaron tudna állni.

Egyébként voltak történések...

Július közepén Dunaszerdahelyen eladásra kínáltak egy 1988-as "katonazöld" Polskit. 37 ezer km-t futott, 550 Euroért. Nagypapitól maradt hagyatéki tárgyalás után, végig garázsban tartott, kifogástalan állapotú, eredeti vásárlási számlával, meg minden. Kedves győri klubtársak (Dömi, Stiffi) el is vállalták, hogy szerda délután elmegyünk megnézni az autót, illetve nyélbe ütni az üzletet annak ellenére, hogy sem az FL Polski, sem a szín nem a kedvencem. Minden meg volt rendezve, mikor kedden magához rendelte Kanizsára legkedvesebb menyasszonyomat az édesapja. A találkozás után egy autóval tért vissza Szombathelyre, aminek az volt a neve, hogy "Ez mostantól a miénk". Így néz ki egy diplomaosztós ajándék kedvenc apósomtól... A másnapi Polski vásárlás nyilván elmaradt.

Ez az egyik ok, ami kevésbé aktuálissá tette a Polski témát.

Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy komoly autóval járjak, és komoly tervek legyenek a fejemben, de elvetem a BIS felújítási projektet, és a mostani állás szerint bontás lesz a vége - már ha kiderítem, hogy kedves hazámban mi is ennek a mikéntje.

Ha kiteríteném lapjaimat, akkor az látszana, hogy egy tökéletesen gyári állapotú, teljesen rozsda- és lakatolásmentes Polskira vágyom, amit megtartanék nagyjából gyári állapotúnak. Tudom, nincs olyan Polski, ami csak úgy megy, és nem kell rá költeni, de ahogy a tanácsoknál is mindig elhangzik: a kasztnifelújítás az, ami a pénzt viszi, a többi reális áron fut. Egy Polski kéne olyan kasztnival, amibe ha kell, érdemes invesztálni, amit elég ápolni és főleg nem kell lakatolni. Véleményem szerint ha egy Polskit lakatolni kell, akkor vagy lásson hozzá az ember úgy, mint OGY/KG/Robi/Tibee (hülye dolog a nevek sorolása, de nem tudok gyűjtőfogalmat erre a kategóriára), vagy sehogy. Úgy meg semmiképp, ahogy én csináltam a BIS-szel, mert az egyrészt kurva sokba került, másrészt semmi értelme.

Hullámzós az egész történethez a hozzáállásom. A legelső "vége" után jött egy "talán lesz belőle valami", most megint a "vége" álláson van a kapcsoló.
Sokat töröm a fejem az egészen...
Eddig jóval több, mint fél millió forintos összeg van az autóban (nagyon szar leírni azt, hogy 800 ezer Forint :) ), de kéne még egyszer ennyi, hogy újra autó legyen. Mert az oké, hogy mondjuk 100-150 ezerből (?) rendbehozom az elejét, de attól még ott van az autó többi 2/3-a. Nem fogom sorolni mindet, de a kasztnival van a legnagyobb bajom. Hiába rakom rendbe azt a részt, ami most sérült, attól még a laprugótartó lemez rohad, meg a belső kerékdobok is. Hiába a sok klubos felajánlás a külső lemezekre, belső kerékdobokat, komplett csomagtartó fenéklemezt nem lehet csak úgy szerezni. Arról ne is beszéljek, hogy megbízható lakatost sem ismerek.

Az ilyen jellegű hobbyautózást nem a magam fajta anyagi hátterű gyerekeknek találták ki. Ezt nyilván eddig is tudtam, de egy idő után az ember rájön, hogy nem arról szól az élet, hogy nélkülözve, kuporgatva, kölcsönökből tartson fent/újítson fel egy hobbyautót. Annak ellenére, hogy most már van "igazi" munkahelyem, nem tudok megfelelő összeget fordítani a BIS felújítására. Ha tudnék hiteleket felvenni, valószínűleg azt sem az autóra kéne költenem. Sajnos vagy nem sajnos, de vannak fontosabb dolgok ennél. Ilyesmi mókába az fogjon, akinek van olyan keresete, amiből kellemesen megél, családot alapít (opcionális :) ), házat épít (opcionális :) ), és emellett még marad átlagban havi pár 10 ezer, amit nevetve, szórakozva a hobbyjára - ez esetben az autójára - fordíthat.

Summa summarum: Hiába kapcsolódik ezer élmény az autómhoz, és hiába költöttem eddig sok pénzt rá, most nulláról kéne kezdenem, mégpedig egy komplett lakatolással, futómű, fék, motor és váltó felújítással folytatva, amihez legalább akkora összeg kéne, mint amennyiben eddig van.
A másik járható út pedig egy említett állapotú Polski vásárlása lenne. Ezzel kapcsolatban az első helyen egy BIS lenne (0,00001%-os az esély), második helyen egy '85-'86 körüli Polski (30-40%-os esély), harmadik helyen pedig valami '88-'90 körüli Polski (70-80%) - azonban nagyműszerfalas, nagylégbeömlős, díszléces Polskit nem akarnék.

Csók :)

Horváth András @ . 18 komment

2010.07.01. Csütörtök

Tegnap végre volt időm meglátogatni az autót pár órára.

Leszedtem róla minden szemetet, műanyagokat, kitakarítottam a csomagteret a sok törmeléktől és összeszedtem a széttört szerszámosládából a cuccokat.
Lákátosmunkákat is vállaltam, az első kerékjáratokat egy autóemelővel kicsit alakítottam, most már elfordul mindkét első kerék. Szerencsére felnik és gumik nem sérültek.

Ami a nagyon rossz hír, hogy az első blikkre jól csukódó ajtókról kiderült, hogy lógnak jó 1-2 centit, ami azt mutatja, hogy az A oszlop is kapott a pofonból. Látható bizonyíték a balos A oszlopon van, az ablak alsó sarkánál egy nem kis horpadás. Az ablakkéder alsó részén is látszik, hogy pár millit mozdult. Ablak alatti lemez is hullámos. Ablaknak viszont nincs baja.

Első futómű úgy tűnik megúszta, ahogy az akksi is. Igaz csinosan behajtogatta magát a lemezek közé, de kiszabadítottam.
 
Tűzfalat különösebb nem néztem, de talán az is megúszta. Belső fűtésvackokat majd jövő héten lebontom, hogy látsszon az egész lemez. A kuplungpedál beesett, még nem derítettem ki, mitől.

A csomagtér jobb felében lévő radiátorrendszer is egészen egyben maradt, amin nagyon meglepődtem. A műanyag takaró lemez repedt meg felette, de a csövek nem sérültek, csak az alattuk lévő csomagtérlemez meg a lyukak, amibe csatlakoznak. Igaz, a baleset helyszínén volt pár csepp víz arról a részről, nem tudom pontosan honnan. Belső doblemez elvált a külsőtől.

A bal oldalon lévő fékfolyadéktartály és biztosítéktábla sem sérült.

Tudom, hogy a fényképek számítanának, de pont azért írtam le szavakkal, mert annak ellenére, hogy fényképeztem minden centit, nem tudom leszedni a gépről. Holnap még megpróbálom, mert rohadtul nem értem, hova tűntek...
Horváth András @ . 12 komment

2010.06.05. Szombat

Vettem féklámpa kapcsolót, aminek igazából az a legnagyobb baja, hogy műanyag, így mire becsavarozom a helyére, nagyjából széjjel is megy rajta a 13-as fej. De most nagyjából a helyén van, legalább is a lámpa jól működik.

Szóval elkészültek a felnik, gumizás után fel is kerültek az autóra. Persze nem volt őszinte a mosolyom, amikor kiderült, hogy elöl beleérnek az ívbe. A bal oldali csak épp egy keveset, a jobb oldali elég merészen.
Futóműállításra nem vittem el, mert minek, ha júliusban úgy is szét lesz durrantva a fék miatt a futómű, utána úgy is kell vinni.
Akkor kalapács:
Nekiálltam a parkolóban ütni a jószágot. Minden apró ütés úgy hangzott a kicseszett betonkockák között, mintha egy kondérban zenélne a Sepultura. Az első szám után el is mentem egy kicsit nyugodtabb helyre, a Perint partra, ahol mellesleg találtam egy ratyvadt benzinkannát. Mindenesetre elraktam, mert teszik. :)
Baloldalt csak a visszahajló peremet kellett beljebb tolni, jobb oldalt, viszont a perem külső része is beleért, szóval az egészet beljebb kellett tolni. Fényképek nem készültek, gondoltam a gyenge idegzetűekre. ;) :)

Most jóság van, Babi néni, egy kört mentem a városban, próbáltam extrém kanyarokat, szerencsére nem ér bele sehol. Nézegettem a kerekeket az autón, nem is kívánja annyira az ültetést... Egyelőre megköszönöm a felkeresett klubos hozzáértőknek az elméleti segítséget, aztán majd idővel talán rászánom magam az ültetésre is.

Csak, hogy ne teljen unalmasan a hétvége: Savazás!
Feldobjam a felnikre a gyári Lada dísztárcsát, avagy sem?

Ja, egyik felniről leszedtem körbe a sziloplasztot és igényesen felhasználtam az első ablak alatti légbeömlő tömítésének tuningolására. Majd kiderül, hogy megállja-e a helyét...
Horváth András @ . 13 fotó . 44 komment

2010.06.02. Szerda

Május harmadik hétvégéje szerelős hangulatúra sikerült.

Szombaton átugrottam VadMacshoz egy órára, aki a frissen vásárolt légesbe való kondit ráhekkelte a BIS-es elosztómra.
Természetesen itt nem ért véget a történet, pontosabban csak itt kezdődött, mivel látta az ember, hogy nemhogy szar a mex kalapácsom, hanem egyenesen likas. :) Jött egy próba az ő Marelli elosztójával, ami nem énekelt szépen, így harmadik megoldásként jött a Zelmotos, ami szintén Macsé, megkaptam kölcsönbe. Ő szépen énekelt, majdnem szebben, mint a szomszéd sportpályán üvöltő Kanizsai Rock-Metááál délután.
Második fordulóban - szintén VadMacs - felfúrta a karbimon a szívászajcsökkentő csavarjának a menetét, mert a 6-os menet már nem létezett benne, valamint megújította a karbitömítést, mert az is hiányos volt. Közben fekete és szakadt ruhába öltözött - egyébként teljesen józan - fiatalok bolyongtak, pisikéltek és feküdtek a garázssor mellett, a Kanizsai Rock-Metááál délután melléktermékeként. :)
A rendszer újbóli összerakása után kurvára nem akart a gép működni, sem a gyújtás, gyorsulás, sem az alapjárat nem volt az igazi. Mivel a szomszéd színpadon megjelentek a Sipőcz Rockband tagjai, akik sem hangszálaikat, sem hangszereiket nem féltek használni, mellesleg a napfényt is lekapcsolták, úgy döntöttünk, hogy a problémát elnapoljuk, olyan állapotban szerencsére leledzett a rendszer, hogy hazajutottam vele.

Vasárnap a karbi leszerelése után kiderült, hogy a szombaton jelen lévő Horváth BIS szakemberek közül az egyik (akit nem Balázsnak hívnak), valószínűleg nem csavarta be kellőképp az alapjárati csavart, így az bátran kiesett és a karbitálcán henteregve mosolygott a pofánkba. Azóta azt is tudom, hogy ez az alak NEM a CO csavar volt. :)
Visszacsavarás és gyújtásállítás után az autó elfogadható állapotúra sikerült, sőt annak tudatában, hogy a tankban 100% E85 lötyög, mondhatni nagyon jó lett.

Ezer köszönet VadMacsnak az önzetlen segítségért, és a kölcsönelosztóért, nélküle szarban lennék még mindig. Nem mellesleg kaptam egy hátsóajtóba szerelhető spricnit is, fizetést nem felejtjük el legközelebb. :)

Pár nappal később észrevettem, hogy a gyújtás ráadása után a műszerfalon nem világít az akksi jel, csupáncsak az olajé. Kiderült, hogy a generátorra menő vékony kábel az L alakú sarunál eltört. Május utolsó péntekén elrobogtunk Győrbe, ahol Csanak ráhelyezett a lila kábelre egy új sarut igényesen, ezúton is ezer köszönet érte. Kis beszélgetés után Dömihez helyeztem át magam, aki némi új és használt alkatrésszel ajándékozott meg. Miután fizetés nélkül távoztam, Sárosfát vettük irányba Dorkával.

Május 29-én, szombaton enyhe korrekciót végeztem a beltérrel kapcsolatban.
Kis porszívózás, törölgetés és észrevételek: Az autó kurvára beázik.
Bal oldalon valószínűleg a tűzfalból hiányzó műanyag patent miatt - orvosoltuk. Jobb oldalon pedig az ablak alatti légbeömlő gumija okoz problémát. Az összes hangszigetelő szőnyeg vizes volt. Nem is raktam vissza őket, feleslegesen áznának, míg nem lesz a szigetelés valami tömítő pasztával kicsit megtuningolva. Ez eddig még nem történt meg.
Újakra cseréltem az első spricniket is - Dömi féle csomagból ugrottak az autóra a kis vackok. A spriccelés újbóli öröme tölt el azóta. :)
Kárpittakarítás közben vettem észre, hogy a féklámpa kapcsoló nem stimmöl: pedál lenyomásakor nem csúszik ki a stift a házból. Ki tudja mióta volt így... Próbáltam WD40-nel orvosolni a problémát, kudarc. Kiszereltem, maradt az előbbi helyzet. Így a KRESZ szabályait áthágva elindultunk vissza Szombathelyre, az út sikeres volt.

Még indulás előtt fontos üzenetek váltottam egy általam meg nem nevezett féllel, fék-futómű mihamarabbi reparálása végett. Írtam is emektromos levelet egy másik félnek kívánságaimról. Nagyon gyors válasz után megrendeltem a megrendelni valót, hiszen hétfőn anyjához készült Lengyelországba, bár ez lehet téves információ. :)

Azonnyomban elérkeztünk a mai naphoz, ami telített volt programokkal.
Reggel munkába mentem. Volna, ha az eső miatt szabadnap nem lett volna, így Zalaegerszegre indultam, ahol az - újból - elkészült felnijeim vártak. A második eredmény szemmelláthatóan sokkal igényesebbre sikerült. Került rá még egy réteg fehérség, már az élesebb fém részeknél is teljesen fed, eltűntek a rózsaszín foltok (egy aprócska helyen láttam még, na :) ), plusz körbe lettek nyomva a hajlatok fehér sziloplaszttal, aminek nem örülök, de már mindegy. Lehet, hogy anélkül is kibírható lenne a mostani állapot. Csak jó lesz egy ideig...
Attila egyébként nagyon korrekt volt megint, valóban garanciális volt a javítás. Valószínű viszek még hozzá néhány felújításra váró vasat.

A nap további programja volt egy találkozó a futár emberrel, aki a Motopoltól hozott küldeményt. A doboz efféle dolgokat tartalmazott.
- 4 kerékcsapágy garnitúra
- 1 BIS Marelli kalapács alappal
- 2 BIS szelepfedél tömítés
- 1 karburátor szivatórudazat ajcsiba (Köszi Laci. :) )
- 1 BIS karbi úszóka
- 2 ablakspricni alátét (milyen jó, hogy hétvégén beraktam az új spricniket, szedhetem ki újra :) )
- 4 váltókulissza gumipersely
- 2 porvédő
- és még egy jobbos első sárvédőt Nagypolskihoz, amit ha nem tudok felrakni a saját autómra, akkor odaadom a Laci barátomnak, akinek történetesen olyan Nagypolskija van, amiből csak azért nem esik ki az első index, mert egy gumipók tartja. ;) :)

A megrendelt listából csupán a BIS karbi tömítés készlet nem érkezett meg, amire Laci azt mondta, hogy valószínűleg nem is lesz. Jöhet a papír, olló és a technikaórán tanultak felelevenítése. :)

Délután beugrottam a munkába, elhozni a gumikat, úgyhogy nap végére megtelt szegény kis szamaram.

Holnap reggel megyek gumiztatni a felniket, tubikontinnyúd. :)

Nem utolsó sorban:
Megkaptam Plósz Gyuszitól postán a még télen vásárolt csomagtér tetőt, amit egyébként hivatalosan Dorkától kaptam karácsonyi ajándékként! Jézuska kicsit késett, de elnézzük neki. :) :) :)
Horváth András @ . 19 fotó . 21 komment

2010.05.22. Szombat

Május elején megnézettem a felniket, egyiket kellett kalapálni. Egyik sem hibátlan sajnos, vannak rajtuk kisebb peremegyenletlenségek, de remélem nem lesz emiatt gond. Elvittem a felniket a homokfúvós Józsihoz Egerszegre, két nap múlva már mehettem is értük. A mosolyom nem volt őszinte, mert a két fém illesztésénél a hajlatban nem sikerült szépre a szinter. A magyarázó szöveg az volt, hogy ez a Lada felni átka, kívülről hegesztették. "Majd kihúzod sziloplaszttal körbe, azt' kész, ez ilyen". Kifizettem, elhoztam őket, de csavarta az agyam, rákérdeztem pár embernél, és kiderült, hogy a felni tényleg nem a legjobb alap, de meg lehet csinálni szépen azt is. A hajlatnál a legcsúnyább, de más részeken is vannak szemet szúró hibák, mint piros-rózsaszín foltok, cseppek, meg felületi hibák, amik a felni fehérsége miatt nagyon szemet szúróak voltak. Főleg a 16 rugó kiköhögése után...
Négyszer hívtam a szinteres embert, nem vette, meg is untam, már azon gondolkodtam, hogy hol vegyek fehér festéket meg ecsetet, azt megoldom otthon.

Ma Kanizsa felé félúton megálltunk szeszt venni az autóba, utána még egy utolsó próbálkozásképp megpróbáltam hívni az embert, ha már amúgy is Zegen vagyunk, meglepődésemre fel is vette. 10 perc múlva találkoztunk is az üzeménél, szemügyre vettük a hibákat, otthagytam a felniket, azt mondta, nekiugranak még egyszer, megpróbálnak kihozni belőle valami jobbat - garanciálisan. Nem akarom elkiabálni, mert minden a második eredménytől függ, de átlagon felüli volt ez a korrektség a szinteres embertől!

Közben felkerült a motorra a tartalék karbim a 110-es fúvókákkal, ami az első tiszta E85-ös próbaúton nem muzsikált szépen, szorul rajta a gázkar. Visszaraktam a régi karbit, egyes torokhoz 110-es fuvit raktam, ketteshez 115-öst. Ma volt az első tiszta E85-ös próbaút, szépen megy vele, ereje is van. Majd a továbbiakban kiderül, hogy mennyire lesz ez így rendben.

Tegnap vettem Unixéknál léges Polskiba való kondit, VadMacs azt állította, hogy át tudja nekem alakítani úgy, hogy a BIS mexházra erősíthető legyen. A léges és a BIS kondija értékileg egyforma, csak kialakításban különbözik, most már ezt is tudom. :)

Már nagyon régóta figyelgettem a főútról a Körmend utáni kamionpihenő-csárda mellett álló sötét színű, régi és nagy autót... Múltkor lementem megnézni, csak akkor nem volt nálam gép, most bepótoltam a fényképezést. A képek magukért beszélnek, csodás autó, még ilyen állapotban is tekintélyt parancsoló, el lehet veszni a gyönyörű apró részletekben!
http://www.angelfire.com/ar/djaguarHomeDirectory/JAGUAR%20MK-10.html

Kb. egy hónapja KG barátunktól vásároltam elektromos indexrelét, mert a gyári már nagyon halódott. Beszereltem, azóta végre van egy tökéletesen működő alkatrész az autómon. :)

Na, most ennyi, majd ápdételek a Norbival.
Horváth András @ . 8 fotó . 14 komment

2010.04.19. Hétfő

Első szombathelyi Fiat126 találkozó!!!
Múlt héten keződött és még mindig tart... Első képen láthatók a résztvevők. :) :) :)
(Az autós párnahuzatot Dorkáról kaptam! :) A Wellys Polskit még karácsonykor vettem a sarki jádékbódba, a retróautósat meg egy hónapja.)

Le kéne már cserélni a téli gumikat...
Három hete kirándultunk Csepregre, vettünk 4 db soklyukú Lada-felnit, amikkel azóta nem volt időm foglalkozni, mert a szakdolgozatláz beütött. Ennek sikeresen vége, így valamit tenni kell. Ismerősnek van homokfúvója itt Szombathelyen, már csak valami erősebb kompresszor kéne hozzá, és lehetne kopasztani a rozsdát meg az igényessss festést a felnikről. Aztán ha minden igaz, mennek szintereződni a VadMacs által ajánlott helyre.

A szesz...
Olvasva a biztató betűket, pár hete a felezős segítséget választottam én is, így azóta fele-fele arányban lötyög az E85 és a B95( :) ) a kis Ottóban. Sajnos 130-as fúfúvókát még nem szereztem/csináltam, így a teljes alkoholizmusig még nem jutottunk el. Az előgyújtást kb. 20 fokra lőttem, most szépen megy vele, csak hidegen ugrál. Ezen kívül a kondicsere és a karbifelújítás is várat magára, így azok is hozzátesznek a szaggatáshoz... Első mérések alapján kb. 7 l/100 km jött ki a fogyasztás, ami egész jónak tűnik. Persze beütött az E85-ös kutak problémája, mert Sárosfa környékén egyáltalán nincs ilyen, Győrben meg egy hely van, ott is az "Elfogyott az E85" feliratba ütköztem, mikor begurultam. Mindegy, elment benzinnel is... Szerencsére azonban az új albérletünkhöz (a kisautó sokat segített a költözésnél! ;) :) ) eső legközelebbi kúton van elég a szeszből.

Bájsziköl réjsz!
Harmadik fontos dolog is az új albérlethet kötődik, ami a külső körúton van, tehát gyalog messze van a belvárostól. Autóval meg nem járunk belvárosba, mert haljon meg a benzinár meg a parkolóőr... Így váltottunk Dorkával, és azóta tekerünk. :) Ő kapott új bicajt, én meg az ő régijével járok, amíg nem lesz jobb. (Elsősorban fater 32 éves, Favorit márkájú versenybicaját akarom restaurálni, vagy valami régi Puchot, Csepelt).
Sokmindenben hasonlóságot mutat a kis drótparipa a kis papírferrarival:
- színe az alapszínek közül a piroshoz áll a legközelebb
- hátsókerék hajtású
- nőies forma
- legalább egy új gumi van rajta (na jó, a kisautón még nincs fenn... :) )
- nyikorog a fék

Kb. azt élem át a bicajjal, mint a Pókkal régen... Eddig egy bicaj(os)t sem "láttam" az utakon, most pedig biriglis oldalakat böngészek, meg alkatrészeket, retro bicajokat kutatok. :) Teljesen más a bicajozás mind a gyalogláshoz, mind az autózáshoz képest. Nagyon bejövős, mindenhoval el lehet jutni vele.

Horváth András @ . 5 fotó . 14 komment

2010.02.20. Szombat ÜPPDÉÉÉT

Mivel már a nevem sem látszik az aktív felhasználók listáján, illő lenne írni pár sortot.

Először is folyóév január 9-e jubileumi ünnepnap formájában valósult meg, mivel aznap volt 5 éve, hogy közös pályafutásunk megkezdődött a kisautóval. Ez már akkora szám, hogy meglátszik. :)

Másik fontos dátum persze január 26. :) Sikerült idén is részt vennem az ünnepségen. Jó volt a kajálós hely, jó volt a társaság, fotózkodtunk parkolóban, leesett a jobb ablakom, így tartottam egy laza szerelést a mínuszok közt. :) A fagyhalál elől elég gyorsan elmenekültek a népek, így útra keltem én is Szombathely felé.

A téli hónapokban voltak hidegindítás gondjaim, valószínűleg a szívató hiánya miatt. Ehhez jöttek még az új év körüli mínusz nagyon sok hőmérsékletek, plusz a gyújtásállítás vacakolásaim (VadMacsnak és Csanaknak köszönöm az útbaigazítást!), amiknek szegény akksim látta a kárát. Sikerült szereznem akksitöltőt, azóta megint tökéletesen üzemel, és már az idő is kellemesebb kicsit, így egyre gyújt a kocsi. (Igaz, negyed egykor neki kell állnom... ;) : o) :) ).

Egy hónapja kezdte az autó, hogy 50-70 körüli állandó sebességnél kockásan gurul, elég idegesítő jelenség. Csanak megállapította, hogy a karbit meg kéne újítani cseppet, mert elég megvacakodott. (Meg mondjuk kondit és megszakítót is kéne cserélni, amiatt is szaggathat.) Hiába, eddig talán a karbi az egyetlen alkatrész, amihez még nem kellett hozzányúlni 5 év alatt.Tömítések, úszó, fúvókák... Meg kéne keresnem VadMacs karbis spanját. :) A karbi bajának tudom be a 6,8 literes fogyasztást is... Mostanában ennyi.:(

Néhány újság is érkezett az autóhoz!

Régi vágyam teljesült be Dömi jóvoltából egy hézagmérő szett formájában, nagyon köszönöm! Azóta még egyszer sem használtam, de ami késik, az nem látja a fától az aranyat lel!

Január közepén kezdtem el nézelődni a gumis oldalakon, amikor rájöttem, hogy a 155/65 R13-as gumikat jobb helyeken szebb árakon osztogatják, mint a 135/70 R13-asokat. Hol máshol támadnám meg a Matadort, ha nem a saját hazájában? (Utóbb kiderült, hogy a Matadornál az MP+szám egyfajta "Evo"-t jelöl, a legújabb az MP16-os, aztot vettem.)
Szombathelyi bontóban egész olcsón lehet kapni Uno lemezfelniket, szerintem azokon fognak feszíteni nemsokára...

OGY barátocskánk jóvoltából (belinkölte a vaterát) szert tettem egy pár gyári első lengéscsillapítóra occsójé'. Pénteken érkeztek Szombathelyre, csak elkerültük egymást missza' posztmánnal, majd hétfőn kiváltom a csomagot.

És végül kiderült, hogy BIS-szel akár egy 70x170 cm kiterjedésű préseltfa-táblán megvalósult művészi festményt is lehet szállítani. Előnye, hogy van mire támaszkodni, hátránya, hogy a sebességek nem állnak különösebben kézre. :) :) :)

A viszon'látás!

Üppdét!

Sikerült a szép időt kihasználni és végre lemosni a téli mocskot a kisautóról (és a lökösnek nekibszni a garázsajtót).

Nameg e'mentem a póstárra, kaptam szép csomagot!

Tegnap kicsit szopkolódott a vízhűtés, valószínűleg egybubis vagy ötbubis volt. Asszem már megszűnt... :)
Horváth András @ . 11 fotó . 20 komment

2009.11.07. Szombat + PAPDÉT!

Az elmúlt hónap fontos eseményeiből összegyűlt egy kosárra való. Szám szerintem öt fontosabb esemény történt autókám körül:
- hűtőventilátor egyes fokozata visszatért a kómából
- meglátogattuk Kaposvárt és Szennát a 2009-es Őszi Találkozó alkalmával
- megszereződött a gyári BIS hátsó ablaktörlőkar FanTomee jóvoltából
- felkerültek a téli gumik a felnikre
- megtörtént az első olajcsere a motorfelújítás óta

Előző bejegyzés örömteli zárszava után újabb problémák következtek a váltóösszekötő körül, mivel az egyik csavar menete elnyalódott. Cserélni nem tudtam, viszont a gyári jellegű önzárós anyacsavarok megoldották a problémát. Azóta a lehetőségekhez képest szépen veszi a sebességeket.

Egy lépés a tökéletesség felé
Október 10-11-i hétvégén meglátogattam VadMacsot, aki segített belőni a kuplung pontosságát, majd felajánlotta, hogy megjavítja a hűtőventi egyes fokozatát. Mivel az még sosem működött az autómban, örömmel fogadtam el az ajánlatot. Azóta a gyári hőgomba és a gyárinál tartósabb minőségű hogyishíjják saru koprodukciójában még egy lépéssel közelebb kerültünk a gyári állapothoz, amiben hatalmas szerepe volt VadMacsnak és a forrrrassztóállomásának, ez úton is ezer köszönet érte! ;)

Október 16-án dél körül Kaposvár felé vettük az irányt, VadMacsékkal mögött haladtunk "konvojban" Dorkámmal az őszi találkozó felé. Néhány óra tescózás után átgurult a sor Szennára, ahol este kellemes mulatozás kezdődött a club legjavának jelenlétében (no azért pár alap arc hiányzott, de megoldottuk... ;) ). A logikusan gondolkodók egy idő után fellőtték a pizsit, páran viszont maradtunk, hogy megvárjuk a hajnalt, nehogy magányosan ébredjen. Volt rágó, volt jégsör és volt ablakban álló KG, aki... De ezt majd máskor. ;) :)
Szombaton gyönyörködtünk egy sort a Szennai Falumúzeumban, ami falumúzeumos viszonylatban nagyon szép állapotú, köszönjük a lehetőséget a szervezőknek. Az ebédet néhány humorista társaságában volt szerencsénk elfogyasztani, az élmény megfizethetetlen. :) Kaposváron csaptunk még egy laza városnézést és forrócsokizást kettesben Dorkával, majd elindultunk haza felé, mert várt minket Kanizsa. :)
Utólag is köszönjük a szervezést FanTomee-nak és a somogy megyei brigádnak- Sajnálom, hogy a szombati napot már nem tölthettük Gabozsváron, pedig emlékezetes eseményekben nem szűkölködött az sem. :) :) :)

Még egy lépés a tökéletesség felé
Mivel a talin nem sikerült megbiznicelni a hátsó ablaktörlő kart FanTomee-val, így néhány nap múlva postán érkezett meg a csomag a szép állapotú szállítmánnyal, amire azóta került egy 35 cm-es Valeo ablaktörlő lapát. Tegnap volt is egy 150 km-es esős tesztutam a legújabb alkatrésszel, hibátlanul üzemel, köszi FanTomee! Most már három darab 35 cm-es Valeo üzemel ezen a kicsi autón. :)

A nap másik említendő eseménye a téli gumik felkerülése az autóra. Ma reggel pedig lecseréltem az olajat a motorban (34500 a kilométeróraállás). Újfent Castrol került bele. A nyári gumik leszolgálták a kb. 33 ezer kilométert, tavasszal új közreműködők után kell néznem. (Vagy valami szélesebb gumik kerülnek fel, vagy veszek 4 rabszolgát minden kerék helyére környezettudatosság okából. :) :) :) ) PAPDÉT! Csak néhány fotóka... Plusz kifelejtettem a feljegyzések közül, hogy az őszi talira elhozta nekem Baz kolléga a komplett padlókárpitot hangszigetelőszőnygestől az ő harmincvalahányezer kilométeres donorautójából. Egyelőre nem tudtam még foglalkozni velük, de kapnak majd egy jó alapos tisztítókúrát és tavasszal bekerülnek az autóba. Még egyszer köszönöm Balázsnak a lehetőséget és a szállítást! ;) :)
Horváth András @ . 14 fotó . 8 komment