Címke: őszi találkozó 2008 (1)

2008.10.24-25. - Őszi Találkozó

VadMacs szervezett nekünk egy jó kis talit Nagykanizsán.
A találkozó helyszíne nem volt ismeretlen számomra, hiszen barátnőm, Dorka nagykanizsai székhellyel üzemel, sőt úgy döntött, hogy közösen veszünk részt a találkozón. Mindkettőnknek tetszett, hogy őrségi túrázgatást tervezett be VadMacs, hiszen Kanizsa városát már jól ismerjük, de a környéket jóformán semennyire.

240 km-t utazva már csütörtök este megérkeztünk Kanizsára Sárosfáról. Péntek délelőtt kiporszívóztam és lemostam az autót, örülhetett szegényem a talinak, már rég volt ilyen tiszta. (tulajdonképpen kívül-belül mosás volt... az első vödör víz fele a 10 centire lehúzott ablak segítségével az üléseken landolt. :) )

A megbeszéltek szerint 5-kor megjelentünk a tuskó parkolóban, Dorkával, és fél családjával. Az 5 kistesó és az E30-assal érkező apuci is talált magának szép Pókokat, mivel már ott volt FanTomee-ék bandája, Ricsi és az oktatótáblás zöld gép utasai. :)
6-ig összeszedődött az M7-esen vonuló banda is (KG-ék, OGY-ék, Csajos, Soma, Egérék, Thonyék) aztán mentünk a szállásra, és a kajáldába, ahol betoltam egy "BISmarck" fantázianévvel jegyzett pizzát. :)

Este a "pástiekkel" mókáztunk, meg Robiékkal, KG-tól megtudtunk pár érdekes tudnivalót a nyóckerről, például a rendőrséggel szemben téglákon álló verdáról, VadMacs pedig "Zala megye Las Vegasáról", Zalakomárról mesélt, ahol korán "sötétedik".

Másnap reggel a konvektoros hotelszoba melegéből a hűvös tecsóparkolóba igyekeztünk, ahol nagy meglepetésemre "új" arcokat láttam: Suhi és csapata, valamint nagy örömömre Csanak mester is lejött képviselve Győrt, mégpedig a frissen debütáló bordó Kispolszkijával. :) Kis késéssel elindultunk a 15%-os emelkedő és a kisvasút felé, jó kis túra volt, nagyon szép hely ez a Zálá, köszi VadMacs és Ancsa. Jó volt nézni az istenhátamögötti falucskában meredő idős szemeket, amikor megláttak tizeniksz kispolszkit egymás után ott, ahol jobb esetben még a madár sem jár. :)

Visszafele jövet már nem is mentünk a szállásra a többiekkel, hanem lekanyartunk Palingrádnál, ahol Dorka lakik. Este már nem találkoztunk a szálláson lakókkal, Egérékkel viszont igen. Megettünk egy kis kaját meg söröt velük. :)

Remélem nem haragszik senki, hogy leléptük tegnap, jó volt a tali, jó volt látni a fórumról ismert népeket élőben újra, remélem a pesti talira is eljutunk.

Itt az összes kép, ami a talin készült. :)
Horváth András @ . Fiat 126 BIS . 7 fotó . 19 komment