Címke: alvázvédő (4)

2009.10.03-07. Szombat-Szerda + FRISSÍTÉ

Kisebb komplikációk egy komoly szívátültetés után

Szóval Csanak már megint "megjavította" az autómat. Tudniillik rosszul raktam össze a megszakítóházat, így a tengelye nem a helyén volt, emiatt nem tudta szegény öcsém belőni a gyújtást egy hete. Azóta nagykirály a gyújtásom, rég nem volt ilyen, köszönöm Csanaknak és Gábornak is. Önindítót vettem a szokásos bontóban, most az is tökéletesen működik az autóban.

Összeállt tehát teljesen a szerkezet szombatra, gyorsan kocsiba be, ablakot le, próbaútra ki. Kuplung keményebb, mint a régi váltóval volt, sebességeket nehezen veszi, km óra mutató fekszik, szar gázbowden miatt magas az alapjárat. Ezekkel jövő héten foglalkozunk, a kasztni felé vettem az irányt.

(Újfent) saját kezűleg kompresszorral lefújtam alvázvédővel a hátsó kerékjáratokat, és kicsiszoltam, lefestettem a kerékperem hátsó részét, ahol ledobta magáról a festéket. Tesóm javasolta, hogy télre tegyek fel hátulra sárfogókat, amik takarják a festést is. Meggondolom.

Vasárnap befaragtam a bontott légszűrőház-kipufogó közé az összekötő fém-bitumen csövet, ami a téli időszak közeledtével valószínűleg hasznos lesz. Ezenkívül szintén alvázvédővel lefestettem a küszöb legalsó peremét, plusz a hiányzó pirosságot pótoltam.

Nagy kalamajka egy apró alátét miatt

Hétfő reggelre készen állt az autó az újabb szombathelyi túrához. Győrben bugrottam Csanakhoz, aki elmesélte, hogyan kell a km óra spirált kicserélni, és összekavarintotta az olajnyomás-jelző kábeljét, ami szegény leszakadt út közben, valamint elmondta, hogy hiába van bent a gyári hőgomba, nem lesz két fokozata a ventinek, mert a bal alsó részen lévő csúszósarus rész hiányzik az enyémről... Ezen kívül megállapította, hogy a generátor nem lett kihézagolva, amiből baj lehet, majd pótolni kell. Tovább indulva, Enese és Csorna közt félúton elkezdett sikítani az ékszíj. Megnéztem: Egész generátor mozgott, a kitámasztó fémkar alsó csavarja elveszett, a generátor alsója pedig meglazult. Mindez a kifelejtett hézagoló alátét miatt... Egy régi hardy csavar és egy a racsnis kulcs 13-as fejével (ami alátét szerepet kapott) megoldottam a gondot, kibírta az utat Szombathelyig. Elég para volt, de szerencsém volt megint...

Négyfrontos harc a hibák ellen

Kedd reggelt a bontóban kezdtem, ahol kaptam km óra spirált, ezt cseréltem is rögtön (a tömbház melletti parkolóban a padkára feltolatva sikerült az autó alá bújnom).

Utána túra a városba: Unixnál vettem (raktárról!) BIS gázbowdent, valamint megrendeltem egy keletis boltban a rugalmas váltóösszekötőt  csavarokkal című produkciót. Km mutató valamit mutat, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy tizest csal lefelé, nem érzem rendesen, mert új a moci, de majd ha minden egyben lesz, megmérem GPS-szel.

Majd szétrobbantottam a belső teret, miután hátul kihúztam a régi gázbowdent, és az újat befűztem... Felszedtem a középkonzolt, ami a kardánalagutat takarja elöl, alatta undorító látvány fogadott és megint szidtam magam, hogy erre miért nem voltam képes akkor, amikor a festőhöz ment az autó.:S:(
Mindig új meglepetésként tárul elém a tény: A legtöbb helyen annyira pofátlanul egyszerű ez az autó, hogy  csak imádni lehet! :) Csak két éve még hülyébb voltam ezekhez, mint ma vagyok, visszagondolva, teljesen kibeleztem volna az egész autót, mielőtt festőhöz vittem volna...

Robbantás után kiszedtem a gázpedált és a váltó-gumiharangot is a helyükről, majd hirtelen felindulva rendeltem ezekből is újat a keleti autós boltból, holnap háromra értük megyek.

Generátor hézagolását magyarázta Csanak egy ideig, míg sikerült felfognom, de aztán tettek következtek, így úgy tűnik, a második számú probléma is megoldódott. Megint tanultam a saját hibámból, Csanaknak pedig megint hála. ;) :)

Az új gázbowden tehát a helyén, holnap be kell kötni az új gázpedálra majd véglegesen. Rugalmas összekötőt leszedtem csavarokkal együtt, holnap már csak fel kell rakni az újat, úgyhogy elkönyvelhetem, hogy négy problémából kettőt teljesen megoldottam, kettőt pedig félig-meddig.

Képek nincsenek, mert a fényképező még mindig szervizben, mindenki vegye elő a  fantáziáját. :) :) :)

FRISSÍTÉÉÉÉS:

Egyben az autó!!!

Ma (szerda) ebéd után kiporszívóztam és kimostam a kardánalagút (vagy hogy hívják aztot : o) csúnya részeit, háromkor pedig elmentem a megrendelt cuccokért. Váltókar gumiharang első ránézésre mocsok ótvar, gázpedál sem bíztató, váltóösszekötőt meg nem tudtak hozni (miután az előző kettőt láttam, nem annyira sajnáltam. :) ). Előző kettőt gyanúsan 800 Ft-ért elhoztam azért...

Gumiharangon nem volt a 4 lyuk, amivel rögzíteni lehet, és olyan sorja volt rajta, mint még soha semmin, így ment vissza a régi, ami még így lukasan is szebb, mint az utángyárott újan. Gázpedál szintén maradt a régi, mert ez is retek fos volt (hogy kéne azon fixálni a gázbowdent???). Mindig meghaladja a fantáziámat az untángyártott cuccok minősége, megint megszivattam magam.

Tehát régi rugalmas összekötőt régi csavarokkal (amik amúgy komplett gyáriak hullámalátéttel, persellyel együtt, csupán az anyacsavar sima 10-es) visszaraktam, jól megolajoztam az egészet.

Régi gázpedál vissza, új bowden rá, összekötés, csodás alapjárat, mint a mesében! (A legnagyobb hibája a gázpedálnak, hogy egyszer megéghetett, és a határoló pöcök hiányzik róla, ami teljesen felengedett állapotban megfogná, emiatt kicsit lassabban húzódik vissza, ha felengedem, valószínűleg feszül a bowden...).

Alapjárat beállítva, sebességeket veszi, mint a kisangyal, azonnal próbakör és csodás eredmény, régen nem volt ennyire egyben a kisautó!!! Nem hittem volna, hogy egy kis olaj és egy gyári gázbowden ennyit dob a teljesítményen! Végre azt mondhattam: Tényleg megérte a sok szerelgetés, nagyon megy a gép!

A mese tanulsága megint: Sose vegyetek utángyárott alkatrészt, mert hiába hűdeolcsó, felülmúlja a szarról elképzelt minden elképzeléseteket. Puszicsók. :) :) :)

U.i.: Köszönöm Gyulának és Hollonak a képes-szöveges segítséget a váltóösszekötő helyes felcsavarozásához! ;) :)

2009.09.19-20. Szombat - Vasárnap

Hétfőn megérkezett a várva várt üzenet Csanaktól: szerdára kész lesz a motor. És: Szerdára el is készült a motorkám. :) :) :) :) :)

Csak péntek estére tudtam hazajönni, Csanakkal kimentünk Csanakra, átvettem a motort, amivel a pénteki nap fejleményei le is zárultak.

Szombaton átlogisztikáztam a rendetlenséget a garázsban, úgyhogy be is fért az autó és kezdhettem szétszedni. A terv: motornak és váltónak együtt  kell kijönnie az autóból. Kb. d.e 11-től d.u. 4-ig szórakoztam az autóval, mivel voltak nehezitő tényezők. (Nem volt autóemelőm és Gáborom sem, és a váltót is első alkalommal szedtem ki. :) )
Probléma nélkül sikerült a tervet megvalóstanom. (Visszafele lehet kicsit nehezebben megy majd. :) ) Eztuán szétcsavaroztam a váltót és a motort, majd elmentem Somorjára egy kertbe és leültem egy székre. Egy szinpadot néztem, amin nem volt más, mint egy zongora és egy Presser Gábor. Sosem csináltam még ilyet azelőtt, hangulatos és kiváló élmény volt. :)
Vasárnapra is megvolt a terv: Mosó Masa Mosodája.
Hétfőn jön Gábor egy nagy szórópisztollyal, addigra elő kell késziteni a terepet. Vagyis: komplett alváz és hátsó kerékjárat mosás, valamint hamár kint a motor, akkor motortér tisztitás is, mert olyan még sosem volt.
Ezen kvül motor és váltó tisztitás, hogy azok is szép tisztán mehessenek a helyükre.
Nagyjából sikerült teljesiteni a legfontosabbakat, a motor és a váltó sajnos hétfőre marad. A napot a venti kiszerelésével kezdtem, mert olyan sem volt még. Meglepődtem, hogy csak egy csavar tartja, plusz a csövek... A mögötte lévő ventiház elég beteg állapotban van. Ezután kiszereltem az elosztót is, meg az alapjáratemelő szelepet is, jóformán teljesen üres lett a motortér. A kábelköteget kiszedtem a tartópöckökből és egy csomóban összefogtam, hogy ne zavarjon. Az autót felbakoltam és lemostam az alját és a motorteret is. Az alja egészen szép állapotban van, viszont drága lakatosunk pont ott nem alvázvédőzte le, ahol a legrondább foltozások vannak. Márpedig abból van pár.:( A motorteret megcsaptam magasnyomásúval, a festék csak úgy szaladt lefele, így tiszta lett, de szép nem. Ekkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy le kéne festeni az egész motorteret matt feketére, egyrészt, mert az van otthon, másrészt, hogy legalább egységes legyen. És azzal együtt a ventiházat, a váltó takarólemezét, a két lököstartó elemet, és a szelepfedelet (tudom azt hőállóval kéne, de ha már lent van, ne maradjon rozsdás). Túl gyorsan haladt a nap, a munka nem haladt eléggé főleg a szervezetlenség és a spontaneitás miatt. Az autót kétszer is átbakoltam, leszedtem a kerekeket, hogy a hátsó kerékjáratot is lemoshassam, végül az éjszakát lábakon állva töltötte, várva a hétfői fejleményeket.

A hétfői terv: Alvázvédés folytatása és befejezése, motortérfestés, kisebb fém kiegészitők festése. Plusz vasárnapi elmaradt feladatok teljesitése.
Hétfő: Helyzetjelentés talán holnap.
Horváth András @ . Fiat 126 BIS . 20 fotó . 14 komment

2009.06.18 - 19. Csütörtök-Péntek

Mar megint hosszu, raadasul ezuttal ekezetek nelkuli bejegyzes olvashato itt!

Majus legvegen megjartuk Varpalotat es a Pannonia Fesztivalt. Az egyes-rukverc hianyat potoltam sok utassal es meg tobb pakkal. A fesztival mellesleg nagyon jo volt, a tisztason levo ingyenes parkoloban fesztival a fesztival mellett hangulat tombolt, satrak helyett autokkal es sok embernek latszo targgyal. Polskis szemszogbol nezve megint sajat karomon tanultam (ez a mai bejegyzes visszatero rejtett nepi motivuma lesz): a jol megpakolt tetocsomi ala kevesnek bizonyult a csomagterszigetelo gumi, at is szakitotta azt es a festekbe is beleagyazodtak a muanyag nelkuli tartolabak. Ugyanehez tartozik az is, hogy a teton levo pakkok nem voltak osszecsomagolva, igy a lelogo hatizsakvackok, muanyagbiztositok osszekarcoltak a tetot, szep fekete foltok is lettek rajta. Polir kene neki, csak elfelejtettem, hova raktam a Stiffitol vasarolt pasztat...

Negy napos delirium utan jonak lattam elindulni eszak fele, teljesen ismeretlen uton (Varpalota-Kisber-Komarom , ahol olyan emelkedok voltak, hogy kettesben mentem 40-nel hegynek felfele, es tudtam, ha megallok, soha nem indulok el tobbe. Cserebe a taj karpotolt, gyonyoru az a videk! Kis itthoni nyaralas es autonagytakaritas utan ujra Szombathelyre erkeztunk.

Aztan volt ket es fel pihenos hete a Kisautonak, majd felporgettuk az esemenyeket. Gyors lelkesedestol futotten elhataroztam, hogy csutortokon hazajovok, mivel itthon lesz tesom, es osszedobjuk vegre a laprugot meg az alvazat is megvedjuk mindentol.

Csutortok
Az egyik fo ok az volt, hogy csutortokon megerkezett a regota vart Motopolos csomag. Volt benne nagyon sok alkatresz:

Motorhoz:
- motortomitesgarnitura
- gyuruszett
- elso-hatso szimeringek
- hatso fotengelycsapagy

Laprugohoz:
- gyari felutkozo bakok
- felso gumiagyak
- szilentnel atmenocsavar
- szilentek

Plusz egy rakat kuszobdugo. A sok cucc lattan teljesen meg is feledkeztem arrol, hogy megis mi kell egy alaprugo korrekt felujitasahoz (kozepso osszefogo csavar, kengyelek, amiket megrendeltem, de nem erkeztek meg meg).
Indulas elott beszereztem egy alapozofesteket, egy flakon rozsdaatalakitot es brigeciolt, majd bepakoltam a kocsiba a potmotort es a potvaltot (ez is befert kenyelmesen :) ). Csanakon Csanaknal el is helyeztem ezeket letetbe, majd rovid beszelgetes utan indultam haza, hiszen tesom mar vart.

Itthon felbakoltuk az autot es Gabor lerobbantotta rola a laprugot. Megzsirozta a csapszegeket (A jobb oldali valami miatt nem akar zsirzodni, talan rossz a csavar rajta.), en meg lemostam nagynyomasuval az auto aljat. A multkor beszerzett bontott laprugo osszerakasahoz kello cuccokat kisse tulbizakodva egy masnapi gyori beszerzout alkalmaval kivantam potolni, ami el is jott a mai nappal.

Pentek
Sajnos sem a Transitban, sem a Beniben nem volt sem kozepso csavar, sem kengyel. Beniben vigasztalaskepp vettem egy laprugotarto also alubakot, ez volt az utolso az uzletben, sajnos nagyon leepult a polskis reszleguk. Valoszinuleg a Motopolon kivul sehol sem lehet kapni ilyeneket kulon, csak rugoval egyutt. Vegso megoldaskent betertem a Kossuth utcai bontoba, es vettem egy szep allapotu laprugot azzal a cellal, hogy ez marad egyben; szilentcsere, rozsdaatalakito, alapfestek es alvazvedo felvitele utan bekerulhet az autoba (Ezer koszonet Laceeee-nak a tippert es a segitsegert, az eredeti otlet butitott verzioja valosult meg, de igy is egesz korrekt lett). Annyi eszem nem volt, hogy Gyorben keressek egy boltot, ahol kaphatok laprugotarto anyacsavarokat, akkor meg nem tudtam, hogy milyen kovetkezmenyei lesznek ennek... Tudniillik a regi laprugo levetelekor eltort egy vagy ket anya, amik helyett ugy gondoltam majd veszek masikat Szerdahelyen. Bejartam a 3 legnagyobb vasas boltot, de sehol sem volt. Ezutan ocsem Jawa Mustang tipusu motorkerekparjan atrobogtunk a szomszed faluba, ahol szinten nem volt egyik vasasnal sem ilyen csavar. De a motorozas udito volt, megha csak utas is voltam, reg ultem motoron. :)

Egy nappal korabban meg nem gondoltam, hogy egy csavar hijjan fog meghiusulni az egesz laprugocsere. Pedig ez kovetkezett be.
Kisse megtorve, de folytattuk a munkat. Ha mar marad bakon a kocsi, akkor legyen rendesen megvedve a korokozoktol az alja. :) Csiszolas, rozsdatlanitas es alapkezeles (Csak ahol kellett! :) ) utan Gabor megtoltotte a pisztolyt es szetlotte az auto aljat, nagyjabol a tuzfalig minden gyonyoru fekete lett a Dinitrol kozremukodesevel. Ugyanolyan toldozott-foltozott a kulso-belso dob, mint azelott, de mar nem piros-szurke festekkodos, hanem egysegesen fekete, ami azert joval szebbet mutat. A laprugotarto elemtol kicsit feltem, de nem annyira veszes. (A jobb oldali bak kulso felen van atrohadva a fem, az rozsdatlanitva es fujva lett, a tobbi reszen par helyen rozsdafoltok.). Ezenkivul a masfel ev utan katasztrofalisan kinezo elso csomitarto alja is csiszolva-alapozva es alvazvedve lett, sokkal jobb ranezni arra is. :) A gyori laprugo megkapta a tervezett felujitast, most pedig varja, hogy jovo heten szerezzek nehany hasznalhato anyacsavart. Addig pihenes ujra, en meg megnezem, hatha Plosz Gyuszi Szombathely fele teved a nagy kek verdajaval. ;) :)

Holnapra is van dolog, le akarom csiszolni es festeni a kerekivek egyes reszeit, ahonnan nagy szeretettel ugral le a festek az egeszseges gittreteg felol.:(:(:( (Tul sok kell az ilyen negativ tapasztalatbol, hogy az ember ezekbol tanulva meg tudjon kesobb epiteni egy tokeletes autot, nem tudom lesz-e ra lehetosegem valaha...) Ezenkivul remeljuk, egy kis uregvedes is belefer majd a holnapi programba.
Eltelt a vasárnap is, szebb idő volt, mint szombaton, úgyhogy lekapartam-csiszoltam-alapoztam-festettem a kerékívek csúnya részeit. Messziről szépek... "Falun elmegy, városban meg nem nézik" kategória. :) Ezen kívül az apróbb kőfelverődéseket és hibákat is lefestettem hasonló stílusban. És a végén pár kép a hátsó biztonsági övről Csutee és Gabi kérésre.
Horváth András @ . Fiat 126 BIS . 39 fotó . 12 komment

2009.04.13. Hétfő

A legutóbbi jelentkezés óta eltelt idő főként a motor körül forgott, de történtek más említésre méltó dolgok is...

Március utolsó hetében elmentünk a gumis bácsihoz, végre nyári gumikon gurul az autóka. Kérdésemre ajánlott egy gépműhelyt, ahova aznap el is mentem. Tudniillik Csanakkal beszéltem előtte, aki nem mondott biztatókat a győri hengerpersely gyártatással kapcsolatban. Úgy döntöttem, Szombathelyen is körülnézek ez ügyben, így kerültem a Vass-Gép Bt.-hez, ahol meglepő módon készségesen fogadott a főnök, még meglepőbb módon ismerte és volt is már dolga BIS-szel (!). Ha mindez nem elég, akkor elmondom, hogy kinyitott egy szekrényt, ahonnan kiborult egy szétbontott BIS moci jó pár darabja - a blokkon kívül majdnem minden ;) ). Első körben a felfúrást ajánlotta (12 ezerért tud szerezni egy pár túlméretes dugattyú-gyűrű-csapszeg garnitúrát... plusz 10 a munka, és voltak kilátások új perselyekre is). Első találkozás után fülig érő mosollyal az arcomon mentem haza, úgy éreztem csoda történt.

Csakhogy, minden csoda három napig tart, amibe már sokszor belefutottam. A gyanús dolgok hatványozódtak, dumáltam Csanakkal, aki nem ajánlotta a felfúrást a perselyfal vékonysága miatt. Második alkalommal máshogy alakultak a dolgok. Faszikámnak mondtam, hogy a szerelőm nem ajánlja a felfúrást, erre rávágta, hogy ez hülyeség, mert a BIS perselynek olyan falvastagsága van, hogy gyárilag is vékonyabb lehetne, és kötötte az ebe-takaróhoz, hogy a felfúrás jó lesz oda, 22-25 ezerből megvan és már mehet is. Én meg ott voltam két "szakember" álláspontja között laikusként...Kurvára nem tetszett neki, hogy tárgyalgatni akarok az ügyben, látszott rajta, hogy nincs ehhez szokva! ("Az előbb hoztak egy egymilliós megrendelést a hathengeres dzsondérre, arról nem tárgyaltam ennyit..." Mondom: "Eddig egy helyen láttam túlméretes garnitúrát, ott 24 kHUF, itt hogyhogy 12?" "Valószínűleg, mert a másik helyen 100%-os haszonnal adják tovább, én meg 0%-kal adom..." jellegű.)

Vérbeli üzletemberrel volt dolgom, aki képes azt is elhitetni az emberrel, hogy a szar habbal jobb mint a somlói. De amikor rákérdeztem a dolgokra elszakadt nála minden és legszívesebben kivágott volna a retekbe, majd széles mosollyal kezet nyújtott és a döntésemre bízta az ügyet, szívesen vár vissza. :)

Szóval ezután is rágódtam, Csanakkal beszéltem újra, aki jelezte, hogy talán valami trágyaléből vagy ajtókilincsből gyártott garnitúra lehet az a 12 kHUF-os szett, nem biztos, hogy egy-két évnél többet kibírna... Az igazság odaát van, de Csanakban jobban megbízom, mint egy jöttment emberben.

Ekkor jutott eszembe a motor, amit legutóbbi bontós látogatásom során láttam. Ugyanis pár nappal előtte beszereztem egy bontott laprugót és egy BIS motortartó gumit. Laprugóval annyi a terv, hogy szétszedés, festés, új kengyelekkel, szilentekkel összerakás. Kérdeztem veztengely, mondta külön nincs, egyben motor van...

Időközben történtek más dolgok is. Miki művésznevű kollégával boltoltam egy szép BIS karbit, aminek nagyon örülök, mert ritkaságszámba megy már. Az alja kicsit hullámos, de majd me'sikóójuk'. Győrben Csanak megállapította, hogy a váltó valószínűleg azért kopog, mert az egyes fogaskerék van megroggyanva. Lehet vele járni, de...
Az oldtimerperfekt.hu oldalról rendeltem alváz- és üregvédő löttyöket, jövő héten várható az érkezésük, aztán valami helyet kéne találnom a kenyegetésre. :)

Nagypénteken kiderült, hogy a következő két hónapban nem lesz munkám, ennek örömére elmentem és megvettem a motort a bontóban. :) Főtengely nem lötyög, vezlánc lóg, mint állat, de körbeforog szépen a motor. Mellékesen becserkésztem egy működő kétállású ventikapcsolót is (enyémnek a második állása vacakol), meg egy gyári hátsóajtózár gumigyűrűt szigetelőszivaccsal. :)

Az elképzelés az, hogy a motor kis felújítás után üzembe kerül, a mostanival meg addig lehet kísérletezgetni, meg kideríteni az olajfolyás/zabálás okát, stb. A kis felújítás még nem tudom mit takar, mondjuk meg kéne bontani a motort, mert az egyik hengerben gyengébb a kompresszió. Ki tudja mi lesz, nem hiányzott ez a pénztelenség, de a motorral valamit lépni kell.:(

Tegnapelőtt, szombaton, bemutattam a régi somorjai arcoknak a kis gépet, akik utoljára 4 éve látták, nem  épp fényes állapotban, bejött mindenkinek. Páran élménykörúton is részt vettek. ;) :)

Elég fontos esemény az is, hogy tegnap lemostam az autót, már csak azért, mert utoljára kanizsai talikor volt lemosva, ha jól emlékszem... Trógerság.:( Most viszont annál jobb ránézni, persze nem mindenhova, mert azért a garázstalan téli műszak megtette a hatását. Az elején gyűlnek az apró fehér pöttyök, a küszöb és a kerékjáratok alján itt-ott ledobta a festéket, plusz van egy nagyon csúnya függőleges "törés" a jobb küszöbön.:( Arról nem is beszélve, hogy egy alapos polírozás is ráférne, mert a fehér tető kényes nagyon, de azon majd legközelebb segítünk. Remélem egyszer még megadatik neki a (még) jobb sors. :)

Ma lányok helyett a motort locsoltam, de a kölnivíz nem vitte le a fél centis olajsarat, így elővettem a benzinkannát. :) Utána átnyomtam még gőzborotvával is, majd leszedtem a szelepfedelet, nem mintha tudtam volna bármi érdemlegeset is csinálni alatta, kicsit ledrótkeféltem. :) Leszedtem az olajszűrőt is, ott is volt minden csúnyaság, valszeg soha nem volt még leszedve... Hígítóval tisztára mostam. Olajbeöntősapkáról letörtem az alsó tárcsát, kapott másikat. Jobban szétbontani még nem akartam, mert arról is volt szó, hogy beindítjuk... Persze Gábor nincs itthon, én meg megfutamodtam a felelősség elől. :) Egyébként bontós bácsi azt mondta, hogy működőképes volt, amikor odakerült.

Egyelőre ennyi a történet, el kéne kezdenem beszerezni a dolgokat a felújításhoz, hogy Csanak bácsinál csak szétszedés-összerakás legyen, nem pedig fél éves pit stop. :)
Horváth András @ . Fiat 126 BIS . 20 fotó . 10 komment