Címke: km spirál (2)

2009.10.03-07. Szombat-Szerda + FRISSÍTÉ

Kisebb komplikációk egy komoly szívátültetés után

Szóval Csanak már megint "megjavította" az autómat. Tudniillik rosszul raktam össze a megszakítóházat, így a tengelye nem a helyén volt, emiatt nem tudta szegény öcsém belőni a gyújtást egy hete. Azóta nagykirály a gyújtásom, rég nem volt ilyen, köszönöm Csanaknak és Gábornak is. Önindítót vettem a szokásos bontóban, most az is tökéletesen működik az autóban.

Összeállt tehát teljesen a szerkezet szombatra, gyorsan kocsiba be, ablakot le, próbaútra ki. Kuplung keményebb, mint a régi váltóval volt, sebességeket nehezen veszi, km óra mutató fekszik, szar gázbowden miatt magas az alapjárat. Ezekkel jövő héten foglalkozunk, a kasztni felé vettem az irányt.

(Újfent) saját kezűleg kompresszorral lefújtam alvázvédővel a hátsó kerékjáratokat, és kicsiszoltam, lefestettem a kerékperem hátsó részét, ahol ledobta magáról a festéket. Tesóm javasolta, hogy télre tegyek fel hátulra sárfogókat, amik takarják a festést is. Meggondolom.

Vasárnap befaragtam a bontott légszűrőház-kipufogó közé az összekötő fém-bitumen csövet, ami a téli időszak közeledtével valószínűleg hasznos lesz. Ezenkívül szintén alvázvédővel lefestettem a küszöb legalsó peremét, plusz a hiányzó pirosságot pótoltam.

Nagy kalamajka egy apró alátét miatt

Hétfő reggelre készen állt az autó az újabb szombathelyi túrához. Győrben bugrottam Csanakhoz, aki elmesélte, hogyan kell a km óra spirált kicserélni, és összekavarintotta az olajnyomás-jelző kábeljét, ami szegény leszakadt út közben, valamint elmondta, hogy hiába van bent a gyári hőgomba, nem lesz két fokozata a ventinek, mert a bal alsó részen lévő csúszósarus rész hiányzik az enyémről... Ezen kívül megállapította, hogy a generátor nem lett kihézagolva, amiből baj lehet, majd pótolni kell. Tovább indulva, Enese és Csorna közt félúton elkezdett sikítani az ékszíj. Megnéztem: Egész generátor mozgott, a kitámasztó fémkar alsó csavarja elveszett, a generátor alsója pedig meglazult. Mindez a kifelejtett hézagoló alátét miatt... Egy régi hardy csavar és egy a racsnis kulcs 13-as fejével (ami alátét szerepet kapott) megoldottam a gondot, kibírta az utat Szombathelyig. Elég para volt, de szerencsém volt megint...

Négyfrontos harc a hibák ellen

Kedd reggelt a bontóban kezdtem, ahol kaptam km óra spirált, ezt cseréltem is rögtön (a tömbház melletti parkolóban a padkára feltolatva sikerült az autó alá bújnom).

Utána túra a városba: Unixnál vettem (raktárról!) BIS gázbowdent, valamint megrendeltem egy keletis boltban a rugalmas váltóösszekötőt  csavarokkal című produkciót. Km mutató valamit mutat, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy tizest csal lefelé, nem érzem rendesen, mert új a moci, de majd ha minden egyben lesz, megmérem GPS-szel.

Majd szétrobbantottam a belső teret, miután hátul kihúztam a régi gázbowdent, és az újat befűztem... Felszedtem a középkonzolt, ami a kardánalagutat takarja elöl, alatta undorító látvány fogadott és megint szidtam magam, hogy erre miért nem voltam képes akkor, amikor a festőhöz ment az autó.:S:(
Mindig új meglepetésként tárul elém a tény: A legtöbb helyen annyira pofátlanul egyszerű ez az autó, hogy  csak imádni lehet! :) Csak két éve még hülyébb voltam ezekhez, mint ma vagyok, visszagondolva, teljesen kibeleztem volna az egész autót, mielőtt festőhöz vittem volna...

Robbantás után kiszedtem a gázpedált és a váltó-gumiharangot is a helyükről, majd hirtelen felindulva rendeltem ezekből is újat a keleti autós boltból, holnap háromra értük megyek.

Generátor hézagolását magyarázta Csanak egy ideig, míg sikerült felfognom, de aztán tettek következtek, így úgy tűnik, a második számú probléma is megoldódott. Megint tanultam a saját hibámból, Csanaknak pedig megint hála. ;) :)

Az új gázbowden tehát a helyén, holnap be kell kötni az új gázpedálra majd véglegesen. Rugalmas összekötőt leszedtem csavarokkal együtt, holnap már csak fel kell rakni az újat, úgyhogy elkönyvelhetem, hogy négy problémából kettőt teljesen megoldottam, kettőt pedig félig-meddig.

Képek nincsenek, mert a fényképező még mindig szervizben, mindenki vegye elő a  fantáziáját. :) :) :)

FRISSÍTÉÉÉÉS:

Egyben az autó!!!

Ma (szerda) ebéd után kiporszívóztam és kimostam a kardánalagút (vagy hogy hívják aztot : o) csúnya részeit, háromkor pedig elmentem a megrendelt cuccokért. Váltókar gumiharang első ránézésre mocsok ótvar, gázpedál sem bíztató, váltóösszekötőt meg nem tudtak hozni (miután az előző kettőt láttam, nem annyira sajnáltam. :) ). Előző kettőt gyanúsan 800 Ft-ért elhoztam azért...

Gumiharangon nem volt a 4 lyuk, amivel rögzíteni lehet, és olyan sorja volt rajta, mint még soha semmin, így ment vissza a régi, ami még így lukasan is szebb, mint az utángyárott újan. Gázpedál szintén maradt a régi, mert ez is retek fos volt (hogy kéne azon fixálni a gázbowdent???). Mindig meghaladja a fantáziámat az untángyártott cuccok minősége, megint megszivattam magam.

Tehát régi rugalmas összekötőt régi csavarokkal (amik amúgy komplett gyáriak hullámalátéttel, persellyel együtt, csupán az anyacsavar sima 10-es) visszaraktam, jól megolajoztam az egészet.

Régi gázpedál vissza, új bowden rá, összekötés, csodás alapjárat, mint a mesében! (A legnagyobb hibája a gázpedálnak, hogy egyszer megéghetett, és a határoló pöcök hiányzik róla, ami teljesen felengedett állapotban megfogná, emiatt kicsit lassabban húzódik vissza, ha felengedem, valószínűleg feszül a bowden...).

Alapjárat beállítva, sebességeket veszi, mint a kisangyal, azonnal próbakör és csodás eredmény, régen nem volt ennyire egyben a kisautó!!! Nem hittem volna, hogy egy kis olaj és egy gyári gázbowden ennyit dob a teljesítményen! Végre azt mondhattam: Tényleg megérte a sok szerelgetés, nagyon megy a gép!

A mese tanulsága megint: Sose vegyetek utángyárott alkatrészt, mert hiába hűdeolcsó, felülmúlja a szarról elképzelt minden elképzeléseteket. Puszicsók. :) :) :)

U.i.: Köszönöm Gyulának és Hollonak a képes-szöveges segítséget a váltóösszekötő helyes felcsavarozásához! ;) :)

2009.08.29. Szombat

Lassan vége van a nyárnak, kisautómnak is nagy bánata van, ráadásul még a blogolás is elmarad.

Amikor a Polski-buzik találkoznak

Még csak egy hónapja volt, de már olyan réginek tűnik...Idei évre is megszereztem az aláírást az Országos-Nemzetközi Fiat126 Találkozóról. Igaz csak szombaton dél körül futottam be, de az ezután következő egy napra való élmény már megint leírhatatlan volt. Azért megpróbálom:

Szombat
Mint ahogy tavaly tettem, idén is próbáltam a lehető legtöbb időt eltölteni kedvenc "polskibuzijaimmal", a szombati napot a strandon (az újfent váratlanul leszálló) Csanakkal és ritkán látott Egérékkel abszolváltam, persze mindenkit szeretünk alapon végigjártam az összes ismerős és ismeretlen autót, akivel tudtam beszéltem pár szót. A felvonulást ezúttal újonnan leigazolt pajtikámmal, Bercivel köröztem végig, hatalmas élmény volt, idén még jobban megőrültek a gyanútlan járókelők, mint tavaly, egy lelkes fiatal egy doboz sört nyomott a munkahelyét kishíján elhagyó, ablakon félig kilógó mitfárerem kezébe.
A kempingbe visszaérve végre a címzett - azaz Tibee - kezébe kerültek a tavaly ősszel szerzett kúpos cuccosok, én pedig KeMától kaptam meg a várva-várt botott BIS cuccaimat. Az adásvétlek után rémülten vettem észre, hogy a nap folyamán nyolc, azaz nyolc doboz SÖR került kisautóm hátsó csomagtartójába, amit megpróbáltam egy ideig leplezni, majd szép lassan eltűntetni azokat az autómból, mert azért mégsem illik ilyet egy Polski találkozón!
Az estét az eredményhirdetés és a finom kaja után a később visszatérő Buszossal, egy ideig Egérrel, később Piszkor Petyáékkal, Chrisékkel, Dömiékkel, Ricsivel, természetesen KG-val, és a szlovák delegációval töltöttem, mikor valami intergalaktikus rendszerhiba folytán egyszercsak hajnal lett, és azt vettem észre, hogy a gondviselő kegye folytán kinevezett dajkáim próbálnak engem jobb belátásra - és nyugovóra - bírni.

Vasárnap
Másnap másnap. És korán kelés. Hasonló hangulat, mint egy nappal korábban (csak 100 km-rel arrébb), de menni kell: Nem gyalog. Autóval. Gyors tankolás és evés Egérék vezényletével, majd mentünk gyorsulni, szlalomozni... Na persze én idén is csak potyautasként üzemelve gyűjtöttem az élményeket: Baz és KG mellett ülve is végiglúdbőrőztem és aztakurváztam egy-két gyorsulást, az élmény: megfizethetetlen! KG "új" autója nagyon egyben van, pedig "még" nincs is kész. Eközben Rékával, Csajossal és Somával pihengettünk egy kicsit a 130 fokosnak tűnő aszfaltcsík partján, amit nálam az idült másnaposság még megfejelt jó rendesen. :)

Délután indulás haza, egy ideig Raverékkel konvojoztam, később Devecsernél felvettem két, egyenként 20 kilós pakkal stoppoló lengyel (!) atyafit és behajtogattam őket az autóba.

A talit már pár helyen megdícsértem, de hivatalosan itt is köszönöm a szervezőknek a nem kis feladat sikeres ellátását, a szakácsoknak a finom vacsorát, és a keveset látott polskistársaknak a kiemelkedő hangulatot.

A találkozó után hirtelen felindulásból teleragasztgattam a bal hátsó ablakomat talis matricákkal, kellemes utóhangulatként ez is elfért. :)

Egyéb megjegyzendő történések

Feljegyzendő, hogy elhoztam Dömitől a régóta nála lakó cuccaimat. Igen. Dömi akkor még csak egy átlag ember volt. Ma viszont már egy ember, aki megjárta a Balti tenger partját saját, Polski Fiat 126p típusú személygépjárművével. Neki is és a többieknek is... "makkszimális tiszteletem".
Ja, a cuccok... Egy cipősdoboznyi élvezet:
- Egy pár gyári új BIS-váltótartóbak az Egykerék Bt.-től
- Egy kiváló állapotú használt BIS kuplungszerkezet Ágó Bélától
- Egy pár hangfal Plósz Gyuszitól - mostmár gyakorlatilag is a tulajdonomba kerültek.

Hogy az autóba mikor kerülnek...

Két út van mostanában: A "majd ha cseréjük a mocit meg a váltót, berakjuk ezt is" jellegű és a "majd Gábor megcsinálja" típusú.

Ez az egyik: Ma tárgyaltam Gáborral, mégpedig arról, hogy mostmár jöhetne az autóban a következő trekk a cédéről, mert már másfél éve a "The Polaks"-tól megy a "Motorzaj" című szám, amit már kívülről fújok, és már a stílusa is egyre sallangosabb. A mostani kalaptartóra nemhogy zenecuccot nem lehet rászerelni, de egy csúnyább gondolattól is leszakad, szóval Cirmimirmi klubtársunk megoldása felé kezdtünk tendálni. :) Annyi préselt fa van itthon, hogy Dunát rekeszhetnénk vele, valószínűleg egy ilyen lesz BIS-kalaptartó jellegűre megvagdosva, és bele lesz faragva a Plósz-féle két piros-fekete audijó meg egy pár sárga-fekete noném cucc egy hangoskodó ládából átszerelve, mindez egy kis kárpittal meghúzva és jöhet a mehet. Aztán kell még egy erősítő, és zúzolhat a zene éjjel-nappal. Hogy mikor lesz idő ennek a kivitelezésére, még nem tudni, de annyira nem is zavar.

Már csak azért se, mert úgy döntöttem, - majd az idő megmondja jól-e vagy rosszul - hogy leteszem a kisautót egy időre. Mármint addig, míg Csanak nem vágja rendbe a pótmotoromat és a pótváltómat. Mondják, hogy ezeknek az autóknak lelke van... Hát egyre hangosabban hallom, ahogy sikítva sír ez az autó, mikor autózok.:( Megveregetem a hátát és azt mondom, hogy kurvajó arc volt, hogy beteg motorral és váltóval végighúzta velem a nyarat, elvitt ezer helyre, egy szó nélkül - nagyjából 5000 kilométert! De most pihennie kell, addig nem akarok vele járni, míg nem lesz a váltó és a motor kicserélve.
Sajnos az öreg Mesternek nincs ideje a legózásra, bár a kellékek ha minden igaz, megvannak, de Csanak a Feró-sláger kicsit korszerűsített verzióját kapcsolta be, a "Nyolc óra munka, nyolc óra muka, nyolc óra munka." refrénűt, amin inkább sírni kéne, de sajnos így alakult megint.:( Most jön az, hogy négy év alatt már igazán megtanulhattam volna összerakni egy BIS mocit...


Itt jön a másik út: A váltó nagyjából rendben van, de inkább "egy kosszal" raknám be azt is majd a motorral együtt. Ezt megelőzően alvázvédés a hátsó régióban is. Ekkor jöhetnek majd:
- új váltótartók meg a bontott motortató gumi rugóstul
- kuplungszerkezet (ő még hangosabban tud sírni, mint a motor)
- alapjáratnövelő szelep
- hőgomba cseréje az új kétállásúra
- km spirál cseréje is, mert tegnap az eddigi bajokat megfejelve még a kilométermutatóm is elfeküdt. Efajta újkeletű bajok a bepisilés (néha egy-egy deci víz kifolyik az autóból, valahol van egy kis lyuk az alsó csövön, azt is megnézzük majd a cserekor...), meg a balos index sem üzemel mostanában.

Szóval egyelőre előveszem a másik járgányomat, azt a régi kék gépet, hatalmas motorral, amilyennel a Plósz is rallyzik. Kisautóm pedig pihenjen egy picit az udvarban. :)

Horváth András @ . Fiat 126 BIS . 21 fotó . 13 komment